izgalmas kihívás

2018.10.03. 13:47

Londoni játszótér falára került Csónakos, Boka és Nemecsek

A Londoni Magyar Kulturális Központ felkérésére Molnár Ferenc születésének 140. évfordulóját ünnepelve festette a tűzfalra a Színes Város Csoport a A Pál utcai fiúk című regény néhány szereplőjét.

Forrás: Színes Város Csoport

Fotó: Kelemen Lehel

Az iamsuzie és Cokestd művésznéven alkotó kortárs magyar street art művészek festették fel Molnár Ferenc regényének hőseit, Csónakost, Bokát és Nemecseket a modern londoni környezetbe. Az 50 négyzetméter nagyságú falon a figurális ábrázolás és a klasszikus graffiti találkozott, így a két művész stílusa egymást kiegészítve érvényesülhetett – közölte a Színes Város Csoport az MTI-vel.

Fotó: Kelemen Lehel / Színes Város Csoport

A street art akció Molnár Ferenc születésének 140. évfordulóját ünnepelve a londoniak körében népszerűsíti a magyar irodalom egyik legtöbb nyelvre lefordított regényét. A Londoni Magyar Kulturális Központnak fontos célja volt az is, hogy a művészi alkotással egy helyi közösség által nap mint nap használt forgalmas közterület megújulását segítse.

A Színes Város Csoport számára izgalmas kihívás volt Moszkva és Berlin után a street art egyik fellegvárában, Londonban is bemutatkozni, a jövőben pedig a szervezet magyar munkái mellett más nagyvárosokban is tervez hasonló projekteket.

A szerdán átadott fal a londoni Old Gloucester Streeten található.

Borítókép: elkészült a kép: Csónakos, Boka és Nemecsek London egyik játszóterének tűzfalán

Forrás: Kelemen Lehel

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!