perdülnek a szoknyák

2017.08.18. 15:34

Kezdődik a Berettyó Nemzetközi Néptáncfesztivál

Idén harmadik alkalommal rendezik meg Berettyóújfaluban a Berettyó Nemzetközi Néptáncfesztivált augusztus 18. és 21. között.

Lisztes Éva, a Berettyó Kulturális Központ igazgatóhelyettese elmondta, hogy az albán, cseh, észak-ciprusi, nigériai, mexikói és székelyföldi hagyományőrző és néptáncegyüttesek mellett 10 hazai néptánccsoport is fellép a péntek esti gálaműsorban a Kabos Endre Városi Sportcsarnokban, ahol ünnepi beszédet Vitányi István, a térség országgyűlési képviselője és Muraközi István polgármester mond.

A produkciókat 3 tagú zsűri értékeli, majd adja át a Magyar Zita helyi keramikus művész által készített fesztiváldíjat.

Thurzó Renáta, a helyi Bajnóca Néptáncegyesület művészeti vezetője, a fesztivál főszervezője a háromnapos programról elmondta, hogy 19-én, szombaton délután a külföldi csoportok utcai felvonuláson vesznek részt és bemutatják táncaikat. A menet 17 órára ér a Szent István térre, ahol színpadi produkciókat adnak elő. Vasárnap a táncosok a Debreceni Virágkarneválon vesznek részt.

(Borítókép: MTI Fotó / Sóki Tamás)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!