elismerés

2020.01.23. 07:00

Két Bartók-díjat adtak át a magyar kultúra napján Ácson

Hagyomány a település életében, hogy a magyar kultúra napján díjazzák azokat, akik sokat tesznek a város kulturális életéért.

Körtvélyfáy Dina

Bár más-más területen tevékenykednek, sokat tesznek a közösségért

Forrás: 24 Óra

Fotó: Körtvélyfáy Dina

A sportcsarnokban rendezett ünnepségen az idén ketten vehették át a Bartók Közművelődési Díjat, amelyet az ácsi Bartók Béla Művelődési Ház és Könyvtár adományoz. Németh Gyula, az intézmény igazgatója az eseményen elmondta, az elismerést évek óta olyan személyek és szervezetek kapják, akik – bár hivatásuk szerint más-más területen tevékenykednek – munkájuk mellett sokat tesznek a közösségért és évek óta segítik a Bartók Béla Művelődési Ház munkáját.

Az egyik díjazott Tóth Lajosné Zsuzsa lett, aki a helyi polgármesteri hivatalban, köztisztviselőként eltöltött évtizedek után nyugdíjas éveit is aktívan, a közösséget szolgálva tölti. Hivatása mellett több évtizede foglalkozik virágképek alkotásával, mivel a természet szeretetén keresztül igyekszik megtartani, és megmutatni a virágok szépségét. Alkotásait számos kiállításon megtekinthették már az ácsiak. Állandó résztvevője a református egyház által szervezett Hagya-Ték-A napnak és Aratónapnak. Az adventi vásárban férjével 10 éve kínálják sült gesztenyével a vásárba kilátogatókat. Évekkel ezelőtt Zsuzsával közösen hívta életre a Bartók Béla Művelődési Ház a máig egyik legsikeresebb programját, a felnőtteknek szóló kézműves foglalkozást.

Díjat vehetett át Csathó Éva Zsuzsanna is. Zsuzsanna a szombathelyi tanárképző főiskolán végezte felsőfokú tanulmányait, diplomáját népművelő – könyvtár szakon szerezte. Pályáját 1970-ben, gyerekkönyvtárosként kezdte. 1976-ban lett a művelődési ház igazgatója, majd később a helyi mozi, könyvtár, és a művelődési ház vezetéséért is ő felelt. 1987-ben már nem pályázta meg a vezetői pozíciót, 2010-beli nyugdíjazásáig vezette a könyvtárat. Tevékenységét korábban, az akkori járásban is elismerték, így munkájáért 1979-ben a kulturális minisztériumtól vehetett át állami kitüntetést.

A pályán töltött 42 év során hivatása számos kihívás elé állította, de pályája elhagyása soha nem fordult meg a fejében. 2014-ben kereste meg a művelődési házat a Nosztalgia Klub ötletével, melynek immár hatodik éve vezetője.

Bár más-más területen tevékenykednek, sokat tesznek a közösségért (Fotó: Körtvélyfáy Dina / 24 Óra)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában