Jászai Mari-díjat kapott a frankás öregdiák, Pindroch Csaba

A díjat az emberi erőforrások minisztere, dr. Kásler Miklós adta át, Pindroch mellett két megyei művészünk is átvehette az elismerést: Lapis Erika és Horányi László.

Pindroch Csaba, ahogy a nool.hu életrajzában felidézi, 1972-ben született Salgótarjánban, és az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban, vagy ahogy sokan „becézik”, a Frankában érettségizett 1990-ben. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerezte diplomáját 1997-ben. A Budapesti Kamaraszínházhoz szerződött, majd 2002-től négy éven át a Vígszínház tagja. Ezután hosszabb ideig szabadúszó, majd a Vígszínháznál eltöltött újabb évadot követően 2012-től a Thália Színház színművésze. Számos hazai tévéjáték és mozifilm főszereplője, szereplője. Jó néhány reklámfilm- és videóklipszerepet követően a Valami Amerika főszerepe hozta meg számára az igazi ismertséget. 2015-ben Vastaps-díjjal, 2017-ben Madách-díjjal jutalmazták munkásságáért. A hétköznapi beszélgetésekben is magával ragadó, közvetlen színész meggyőződése, hogy az emberi kapcsolatok a legfontosabbak az életben, a hit és a család mellett.

A minap Balassagyarmaton lépett fel a színművész, egyszemélyes darabjával, a „Segítség, megnősültem!”-mel. Ezzel kapcsolatban elárulta, hogy a darabot a felesége találta, akivel 18 éve vagyunk együtt, három gyerekünk van.

– Szinte az egész előadás arról szól, hogy szidom a házasságot, de van egy rész a végén, ami bemutatja, hogy ez a legjobb dolog a világon. És ez az, amit én is gondolok róla. A 75 percből 74 percig tart az előjáték, hogy kiröhögjék magukat az emberek, és utána mondok egy mondatot, amiért az egészet csinálom – mondta az előadás kapcsán a nool.hu-nak – Úgy gondolom, az ember életének nagyon értékes része az, amit a hivatására fordít, de a legtöbbet mégiscsak a család, a gyerekek érdemlik meg. A gyermeknevelés egyszerre csodálatos és roppant fárasztó feladat, néha úgy érzem, azok után, amilyen megpróbáltatások otthon érnek, szinte pihenni megyek be a színházba.

Korábban azt is elárulta, hogy a gimnáziumi évek alatt szeretett bele az előadómávészet világába. A frankás előadások alkalmával tapasztalta meg először, hogy milyen jó érzés az embereket szórakoztatni.

– Mindig röhögtek rajtam, s én iszonyatosan élveztem, hogy megnevettetem a publikumot. Akkor végre a középpontba kerültem, ahová mindig is vágytam! Persze, itt még csak bohóckodásnak fogtam fel az egészet…A gimnáziumi éveim végén már komolyabban elkezdtem kacsintgatni az előadóművészet felé, ám még ekkor sem kimondottan a teátrum világa vonzott. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen töltött éveim alatt, egészen konkrétan huszonhárom éves koromban, forrt igazán komollyá az elhatározásom, hogy elismert színművésszé szeretnék válni – tette hozzá.