Lenyűgöző képi világ

2017.09.18. 17:40

A hollywoodi sztár filmjét nevezte Kambodzsa az Oscarra

Angelina Jolie First They Killed My Father (Először az apámmal végeztek) című filmjét nevezte a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára az ázsiai ország.

Az amerikai filmsztár és rendező kambodzsai állampolgársággal is rendelkezik, egyik gyermekét Kambodzsában fogadta örökbe, és rendezőként jegyzett negyedik játékfilmjét az ázsiai országban forgatta helyi színészekkel.

„Mindannyiunknak, akik ezen a filmen dolgoztunk, nagyon sokat jelent ez a nevezés” – fogalmazott Jolie közleményében.

A First They Killed My Father című filmet a Netflix finanszírozta. A produkció Loung Ung kambodzsai író memoárja nyomán készült. A szerző, aki a vörös khmerek népirtásának egyik túlélője volt, könyvében saját gyermekkori élményeit elevenítette fel. A film így egy gyermek szemszögéből idézi fel a tragikus korszakot. A főszerepet Angelina Jolie amatőr gyerekszereplőre bízta, aki elismerő kritikákat kapott játékáért – írta hétfőn a The Hollywood Reporter.

A kambodzsai Oscar-nevezésről döntő bizottság hétfőn a filmet méltatva kiemelte, hogy szinte alig vannak benne párbeszédek, ám Jolie az intenzív képi világgal is katartikus hatást ér el, és egy olyan tragikus korszakát idézi fel a történelemnek, amelyet sokan inkább elfelednének.

Az alkotást már vetítik a nagyobb kambodzsai mozikban, mert Jolie fontosnak tartotta, hogy minél szélesebb körben megismerjék a helyi nézők. „Mindenekelőtt Kambodzsa számára készítettük ezt a filmet” – hangsúlyozta a produkció múlt heti amerikai premierjén, a Telluride Filmfesztiválon.

Loung Ung, aki társ-forgatókönyvíróként és vezető producerként is dolgozott a filmen, elmondta: felemelő pillanat volt, amikor megtudták, hogy a filmet nevezi az Oscarra Kambodzsa. Hozzáfűzte: sok mindenen ment keresztül, és számára nagyon személyes is a film, ugyanakkor a kambodzsaiak milliói által átélt tapasztalatokat tükröz.

A film másik vezető producere egy korábbi Oscar-jelölt filmes, Rithy Panh volt, az ő phnompeni produkciós cége biztosította a helyi forgatás szakmai hátterét. Mint elmondta, nagyon büszke arra, hogy „eredeti és erős film készült”, és a produkción dolgozó kambodzsaiak ezreinek segítségével olyan alkotás született, amely „az emberi ellenálló képességről és méltóságról beszél a film nyelvén”.

Panhnak ugyancsak a kambodzsai népirtással foglalkozó, A hiányzó kép című munkája eddig az egyetlen kambodzsai film, amelyet a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára jelölt az amerikai filmakadémia.

Az Oscar-jelöléseket 2018. január 23-án hozzák nyilvánosságra, a 90. Oscar-díjátadó gálát pedig 2018. március 4-én rendezik meg Hollywoodban.

Borítókép: Angelina Jolie, Loung Ung (k) és Rithy Panh a 42. Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon.

AFP / DPA / GEISlER-FOTOPRESS / Regina Wagner

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!