kihirdették a programot

2019.03.23. 11:08

Hetedszerre rendezik meg Nagyváradon a HolnapUtán Fesztivált

A seregszemlén három ország nyolc társulatának 12 előadását láthatja a közönség május 1. és 5. között.

Közzétették a fiatal alkotók produkcióit szemléző nagyváradi HolnapUtán Fesztivál programját – közölte csütörtökön a szervező Szigligeti Színház. Az erdélyi társulat által hetedik alkalommal szervezett seregszemlén három ország nyolc társulatának 12 előadását láthatja a közönség május 1. és 5. között.

Az ötnapos eseménysorozat célja, hogy a Kárpát-medence legjelentősebb színházi műhelyeiben fiatal alkotók által színre vitt produkciókat szemlézze, és megmutatkozási lehetőséget teremtsen pályakezdő tehetségek számára.

A VII. HolnapUtán Fesztiválon részt vesz egyebek mellett a budapesti Örkény Színház és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház. A szervezők nagy hangsúlyt fektetnek arra is, hogy a független társulatok alkotói tevékenységébe is betekintést nyújtsanak, így a fesztiválon a kolozsvári Váróterem Projekt előadása, illetve a budapesti K2 Színház és a Miskolci Nemzeti Színház koprodukciója is látható lesz.

A HolnapUtán célkitűzéseinek megfelelően a programot a magyar nyelvterületen működő színházművészeti főiskolák előadásai egészítik ki, így produkciókat mutatnak be a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, illetve a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem színészhallgatói.

Az esemény összművészeti jellegét kiállítás, illetve koncert biztosítja, de a színészhallgatók számára szervezendő zenés színházi workshop is lesz. A seregszemle keretében megtartják a Magyar Színházi Szövetséggel együttműködésben meghirdetett művészeti titkárok szakmai találkozóját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!