°
°
°
Fotó: Beküldött fotó

Megható kezdeményezés: ép és sérült gyerekeknek szerveztek közös művészeti fesztivált

Első alkalommal, de minden bizonnyal nem utoljára rendezték meg a Bakfark-Benedek Speciális Művészeti Fesztivált Oroszlányban, ahol sérült és ép gyerekek közösen mutathatták meg, hogy miben tehetségesek.

Együttműködés, nyitottság, befogadás – ezeken alapul a Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és a Bakfark Bálint Művészeti Iskola szoros kapcsolata.

– Öt-hat évvel ezelőtt megnőtt az igény arra, hogy speciális nevelési igényű gyerekek is részt vehessenek a Bakfark művészeti oktatásán. Iskolánk két tanára ekkor kezdett el komolyan foglalkozni a témával. A közös rendezvények és a továbbképzések segítettek megérteni a sajátos nevelési igényű gyerekek eltérő világát – mondta el a Kemma.hu-nak Domina József, a művészeti iskola igazgatója.

Az első Bakfark–Benedek Speciális Művészeti Fesztiválra a két intézmény tanulóin kívül Dadról, Mórról, Tatáról, Kömlődről és Tatabányáról is érkeztek vendégek és fellépők egyaránt. A színpadon néha megszeppenve álló, de töretlenül lelkes fiatalok zenés-táncos produkcióikat mutatták be. A diákok zenekar, egyéni hangszer, egyéni ének, hagyományőrző és modern tánc kategóriákban mutathatták meg tehetségüket. Ugyan a legjobb produkciókat a zsűri arany, ezüst és bronz minősítéssel jutalmazta, a fesztivál egyáltalán nem a versenyről, annál inkább az együttműködésről szólt.

A fesztivál megnyitóján elhangzott: öt évvel ezelőtt a Bakfark felvállalta az értelmileg akadályozott és autista gyerekek szintetizátoroktatását, ezzel létrehozva a Szintikék zenekart. Tolmácsolásukban így új értelmet nyert a művészeti nevelés és a tehetséggondozás. A sérült gyermekek tehetséggondozása művészeti iskolai keretek között itt valósult meg az országban először. Emellett országosan is egyedülálló siker, hogy a sérült fiatalok kottából is tudnak játszani.

Czunyiné dr. Bertalan Judit beszédében kiemelte: a két iskola kapcsolatában az az igazán szép, hogy a gyerekek érdekében nyitott együttműködésben tudnak dolgozni, nem egymás mellett, hanem együtt.

– A művészet, zene és tánc nyelve olyan egyetemes pedagógiai nyelv, melyen keresztül nincs az a diák, aki ne lenne megszólítható. Ebből az együttműködésből mindkét iskola diákjai csak profitálhatnak – fejtette ki a térség országgyűlési képviselője.

Élményhez juttatni

Lazók Zoltán polgármester a fesztivál és a két tanintézmény összetartása kapcsán elmondta: a művészeti nevelés célja a gyerekek élményhez juttatása. – A művészet, az alkotás a személyiség azon részét is aktiválja, amit szavakkal nem lehet elérni. A ritmus és tempó érzékelése, utánzása fejleszti a sérült fiatalok mozgását, hallását és számos más készségre is pozitív hatással van – mondta a polgármester, majd hozzátette: a két iskola együttműködésére már korábban is volt példa, és bízik benne, hogy a továbbiakban is jól megértik egymást, és szívesen dolgoznak továbbra is együtt.

 

Hozzászólások

Bazilika
P. O. Z.
Szent Kinga ereklyéje megérkezett Esztergomba
tragédia / 15 perce
Nem haragszik a rendőrökre az apa, akinek lelőtték a fiát
A skizofréniával küzdő Tamás vasárnap este támadt machetével a rendőrökre Adbán.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Ádám Péter tűzoltó őrnagy 45 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. július 17-én, szerdán, 15 órakor lesz az agostyáni emlékerdőben. Kérjük, hogy a búcsúztatáson a kegyeletüket egy szál virággal róják le. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Gyetkó Ferencné Tóth Mária 86 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. július 18-án, csütörtökön, 15 órakor lesz a tarjáni temető ravatalozójában. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
A gyászoló család fájdalommal tudatja, hogy a szeretett édesanya, nagymama, rokon Opris Jenőné Koós Margit életének 84. évében súlyos betegség után 2019. június 30-án elhunyt. Kérésének megfelelően szűk családi körben helyeztük örök nyugalomba. Emlékét szívünkben örökre megőrizzük.
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Dr. Déri Győző háziorvos életének 79. évében elhunyt. Temetése 2019. július 16-án, kedden, 15 órakor lesz Tatán az Almási úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Németh Károlyné Krakó Anna 90 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2019. július 17-én, szerdán, 12 órakor lesz Tatabányán az újtelepi temetőben (régi ravatalozó). Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésén megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Bishof Mihályné Erzsi néni, neszmélyi lakos 85 éves korában elhunyt. Temetése 2019. július 13-án, szombaton, 13 órakor lesz a dunaalmási temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Gyurcsek Miklósné Tamaskovics Erzsébet életének 86. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. július 15-én, hétfőn, 13 órakor lesz Tatán az Almási úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Dr. Kocsis Endre 83 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2019. július 15-én, hétfőn, 15 órakor lesz Tatán az Almási úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Egy könnycsepp a szemünkben érted él, Egy gyertya az asztalon érted ég. Egy fénykép, mely őrzi emléked, És egy út, mely elvitte életed. A bánat, a fájdalom örökre megmarad, Mindig velünk leszel, az idő bárhogy is halad." Összetört szívvel és szűnni nem tudó fájdalommal emlékezünk Dobiás József halálának 2. évfordulóján. Szerető párod: Ibolya és családja
"Csoda volt hogy éltél és engem szerettél, Nekem nem is haltál meg, csak álmodni mentél. Egy reményem van, mi éltet és vezet, Hogy egyszer majd találkozom veled." Fájó szívvel emlékezem Freund János halálának évfordulóján. Éva
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Páli Lajosné Simon Erika a volt Vértes Volán nyugdíjasa 79 éves korában elhunyt. Temetése 2019. július 12-én, pénteken, 17 órakor lesz a tarjáni temetőben református szertartás szerint. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésén megjelennek, sírjára a kegyelet virágait helyezik és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Olyan csönd van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani." Váci Mihály Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk Mike János (gázos Jani) 2019. július 2-án életének 65. évében elhunyt. Temetése 2019. július 12-én, pénteken 15 órakor a neszmélyi katolikus temetőben lesz. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
"Nyolc éve már egy júliusi napon Kegyetlen volt a sors hozzánk nagyon. Egy váratlan pillanat megállította szívedet, Melyben nem volt más csak jóság és szeretet. Téged elfelejteni sohasem lehet, Csak letörölni az érted hulló könnyeket." Fájó szívvel emlékezünk feledhetetlen Kriminár Miklósné halálának 8. évfordulóján. Szerető férje és lánya
"Csendesen alszik, megpihent végleg, angyalok bölcsője ringatja már, nem jöhet vissza, hiába hívjuk, emléke szívünkben otthont talál... Lecsukott szemmel még látom a lelkét, ki mellettem és nékem mesél... nem maradt utánad más, csak az emlék, örökké szeretünk, bárhol legyél!" Egy éve ment el a drága férj, édesapa, nagyapa, rokon és barát Dr. Bartus Béla Emléked örökké megőrizzük! Szeretteid
"Mikor a lelkem roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Pekó Sándor nyugalmazott gyémántdiplomás iskolaigazgató Vértesszőlős díszpolgára 86 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2019. július 11-én, csütörtökön, 11 órakor lesz a vértesszőlősi temetőben evangélikus szertartás szerint. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család Vértesszőlős község Önkormányzata
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Keszi Gyula 92 éves korában elhunyt. Temetése 2019. július 11-én, csütörtökön, 15 óra 30 perkor lesz a szőnyi katolikus temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Mészáros Ferencné Nagy Mária a Kereskedelmi Iskola volt dolgozója 84 éves korában hosszú betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. július 11-én, csütörtökön, 12 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető régi ravatalozójában. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Gál Elemér 69 éves korában elhunyt. Temetése 2019. július 10-én, szerdán, 14 órakor lesz a komáromi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Balogh Imre a Vértes Volán nyugdíjasa 66 éves korában elhunyt. Temetése 2019. július 10-én, szerdán, 11 órakor lesz az oroszlányi városi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Ne emlékezz rám búsan rokon, barát, Add meg a könnyet, de élj és szeress tovább, Örökké élek szívetekben, bennetek, Ember voltam mindig, ezért szeressetek." Fájó szívvel tudatom mindazokkal, akik ismerték, hogy szeretett élettársam Gera Sándor nyugalmazott rendőrőrnagy 81 éves korában 2019. június 24-én hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvait szűk családi körben kérésére otthonában helyezzük örök nyugalomra. Gyászolja élettársa, Erzsike
erősek és fittek / 1 órája
Ilyen a 350 kilós kocsit tolni: így látta kollégánk a kocsitoló fesztivált (fotók)
Kun Attila attila.kun@mediaworks.hu
kellemetlen tünetek / 1 órája
Egyre több fiatal allergiás a parlagfűre
tudás / 2 órája
Egyre több a diplomás Magyarországon
Rosszabb a vírusnál / 2 órája
Kémszoftver, amivel észrevétlenül követnek exek és zaklatók
visszaeső / 9 órája
Vizsgálati fogságba helyezték a súlyos balesetet okozó BMW sofőrjét
váratlan probléma / 9 órája
Héjja Bálint nélkül indul a Lenin-csúcsra Lengyel Ferenc