Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Trianon-kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Galériában

Összetartozunk – A Trianon előtti Magyarország rajzban elbeszélve címmel az előző századforduló Magyarországát bemutató grafikai kiállítás nyílt a nemzeti összetartozás éve alkalmából, csütörtökön a Magyar Nemzeti Galériában (MNG).

A 2020-as esztendőt az Országgyűlés a nemzeti összetartozás évének nyilvánította a trianoni döntés századik évfordulójára emlékezve, az emlékév pedig nagy lendületet adott a tudományos kutatásoknak és a közgyűjtemények számára is lehetőséget adott kiállítások megrendezésére, gyűjteménygyarapításokra – emlékeztetett a tárlat csütörtöki sajtóbemutatóján a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria általános főigazgató-helyettese.

Vígh Annamária hozzátette, intézményük két kiállítással csatlakozik az emlékévhez: a most nyíló kamaratárlat mellett az év végén Sopronban jelentkeznek majd kiállítással, szintén az Összetartozunk hívószó mentén.

Az MNG csütörtökön megnyílt kamaratárlata nem nagy méretű, de annál különlegesebb, hiszen az 1886 és 1901 között megjelent, Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című, monumentális könyvsorozat magyar köteteinek mintegy 1600 illusztrációjából mutat be csaknem hatvan rajzot és grafikát – emelte ki a főigazgató-helyettes.

Vígh Annamária felidézte, hogy az enciklopédikus igényű kiadványsorozat Rudolf trónörökös kezdeményezésére jött létre. A koncepció a trónörökös politikai nézeteit is tükrözte: a Monarchia valamennyi nemzetiségét a teljes körű megismertetésük révén egyenrangú alkotóelemként kívánta láttatni. Ezért az írásokban korának legismertebb tudósait szólaltatta meg, míg az illusztrációk elkészítésében a korszak szinte valamennyi nevesebb monarchiabeli művésze is részt vett.

Rudolf elképzeléseinek megfelelően a kiadvány két nyelven jelent meg, bécsi és budapesti szerkesztőséggel; a magyarországi kötetek szerkesztését Jókai Mór irányította. A sorozatot először kéthetente megjelenő füzetek formájában adták ki, később ezeket fűzték össze 21 reprezentatív kötetté – mondta el Vígh Annamária.

Szücs György tudományos főigazgató-helyettes arra emlékeztetett, hogy a 19. század második felének embere még hitt abban, hogy a világ megismerhető és rendszerbe foglalható, ráadásul éppen ebben az időszakban indult be Magyarországon a kiegyezést követő látványos fejlődés.

A monumentális kiadványsorozat az Osztrák-Magyar Monarchia egységét, megbonthatatlanságát volt hivatott sugallni, noha a mából azt is látni, hogy a később súlyosabbá váló repedések már elindultak, a sorozat befejezése után húsz évvel pedig már egy teljesen más világ köszöntött be – jegyezte meg.
Hessky Orsolya kurátor hozzátette, a kötetekhez szánt, jobbára tájképeket, történelmi helyszíneket, népszokásokat, népviseleteket bemutató rajzok a korszak legnevesebb festőinek, illetve legkiválóbb rajzolóinak munkái, amelyek összességükben a 19. század utolsó évtizedeinek rajzművészetéről adnak reprezentatív, átfogó képet.

A magyar részről több mint 1600 rajz kivitelezésében részt vett mások mellett Barabás Miklós, Zichy Mihály, Benczúr Gyula, Deák-Ébner Lajos, Feszty Árpád, Vágó Pál, Roskovics Ignác, Gyárfás Jenő, Székely Bertalan, Spányi Béla és Wagner Sándor. Munkáikat az ekkor nemrég kifejlesztett xilográfia révén sokszorosították és tették egységes stílusúvá a kötetekben – mondta el a kurátor.

Az MNG kamarakiállítása a hatalmas anyag legszebb rajzaiból válogat: a kiállított művek között van többek között Nádler Róbert A budai Dunasor a várkerti épületekkel című műve a Várkert Bazár korabeli ábrázolásával, Háry Gyula rajzai Kassa utcáiról és dómjáról, Erdélyből és Budapestről vagy Mednyánszky László felvidéki és alföldi munkái.

A kiállításon eddig csupán elvétve bemutatott, zömében tussal, ceruzával, temperával készített illusztrációkat tájegységek szerinti csoportosításban láthatja a közönség 2021. január 17-ig.

Borítókép: Egy érdeklődő az Összetartozunk – A Trianon előtti Magyarország rajzban elbeszélve című kiállítás sajtóbemutatóján a Magyar Nemzeti Galériában 2020. október 1-jén

Hozzászólások

Évforduló
Székely Aladár-kiállítás nyílt a PIM-ben
Giro d'Italia / 8 perce
Felfüggesztették az egyik olasz kerékpárost
A Vini Zabu olasz kerekesének két doppingvizsgálata normálistól eltérő eredményt hozott.
Gyász
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Andorfer Józsefné Dániel Anna 82 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 27-én, kedden, 13 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. Lánya és unokái
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Hajos Ferenc 87 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 24-én, szombaton, 10 órakor lesz a száki katolikus temetőben. Engesztelő gyászmise temetése után 11 órakor a száki katolikus templomban lesz. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Lődi László 83 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 27-én, kedden, 15 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Racsmányné Szaszkó Katalin Kati néni 76 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 24-én, szombaton, 13 órakor lesz a várgesztesi temetőben. Kérjük, kegyeletüket csak egy-egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Tóth Miklósné Ida néni 90 éves korában csendesen elhunyt. Drága halottunk hamvait szűk családi körben helyeztük végső nyugalomra. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Krupánszki József 61 éves korában csendesen elhunyt. Búcsúztatása 2020. október 22-én, csütörtökön, 13 óra 30 perckor lesz Tatabányán, a Síkvölgyi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kornéli Tibor a tatai kapucinus templom és egyházközség kántora váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 26-án, hétfőn, 14 órakor lesz Tatán, a kapucinus templomban, majd a búcsúztatást követően végső nyughelyére Tatán, az Almási úti temetőben helyezzük el. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy id. Györkös István 90 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 22-én, csütörtökön, 10 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temető régi ravatalozójánál. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Jaksics Frigyesné Klein Mária Kinga életének 79. évében a betegek szentségével megerősítve 2020. október 10-én megtért teremtőjéhez. Szeretett halottunkat 2020. október 22-én, csütörtökön, 13 órakor a szákszendi temetőben helyezzük örök nyugalomra. Nyugodjon békében. A gyászoló család
"Egy váratlan percben életed véget ért, Mint vihar a rózsát a halál tépte szét. Hosszú útra mentél, búcsút sem intettél, Elhagytad a házat és minket, akiket szerettél. Örök az arcod és nem szól a szavad, Szereteted és mosolyod a szívünkben marad. Szerettünk nagyon, amíg csak éltél, Legyen áldott a föld, ahova megpihenni mentél." Szántó Gábor (Coki) halálának 5. évfordulóján soha el nem múló fájdalommal emlékezünk: Édesanyád, édesapád és testvéreid, Csaba és Andi és a gyerekeid.
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Körmendi Jánosné Nagy Rozália 89 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 21-én, szerdán, 13 órakor lesz a tatai Almási úti temető ravatalozójánál. Kérjük, kegyeletüket egy-egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Buzás Péterné 82 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2020. október 20-án, kedden, 13 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy Nick Józsefné 64 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 20-án, kedden, 13 órakor lesz a kecskédi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kalocsai Árpád a volt Timföldgyár nyugdíjasa 86 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 20-án, kedden, 16 órakor lesz Naszályon a katolikus temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Ők itt maradnak bennünk csöndesen még..." (Juhász Gyula) Szeretettel emlékezem Édesanyámra, Túri Antalnéra halálának 40. évfordulóján. Szerető fia, Tamás
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Eigner Ferencné (Babi) 65 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 17-én, szombaton, 12 órakor lesz a várgesztesi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Nagy Simon (a Volán volt dolgozója) 77 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 19-én, hétfőn, 10 órakor lesz Tatabányán, az újbánhidai temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Fürst Ádám 78 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 19-én, hétfőn, 13 órakor lesz Tatán, a Kocsi úti új temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Sahin Mátyásné (Piroska) 76 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 16-án, pénteken, 13 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kalocsai Józsefné Horváth Valéria 87 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 15-én, csütörtökön, 14 órakor lesz Környén, a római katolikus templomban. A gyászoló család
Modern Gyárak Éjszakája / 27 perce
Online nyitják meg kapuikat a gyárak november 13-án
tragédia / 28 perce
Féltékeny volt, emésztőgödörbe dobta 3 éves öccsét egy fiú
Lopott kincsek / 34 perce
Három tonnányi műtárgyat adott vissza Franciaország Marokkónak
legfrissebb adatok / 57 perce
2066 fővel emelkedett a fertőzöttek száma és elhunyt 47 krónikus beteg
csábító / 1 órája
Minek ide ruha? Kendall Jenner tökéletes testét semmi sem takarja
magasabb kockázat / 1 órája
Várják a szigorúbb intézkedést a boltokban