19°
29°
15°

Klasszikus magyar filmekkel ünnepel a Filmalap

A március 15. reggeltől vasárnap estig ingyen megtekinthető filmekből álló ünnepi összeállításból lehet válogatni.

A reformkort és az 1848-as forradalmat felidéző, felújított klasszikus magyar filmeket lehet ingyenesen megtekinteni a Filmarchívum videómegosztó csatornáján péntektől vasárnapig – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.

A közlemény kitér arra, hogy egy klasszikus magyar filmekből összevágott montázzsal is tiszteleg a Filmalap a forradalom évfordulója előtt. Az összeállítást készítő Konkol Máté az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) filmszakán végzett, és az 1848-as forradalmat megidéző alkotásokból készített 13 perces montázst a Filmarchívum közreműködésével.

A közlemény szerint az ünnepi válogatás része Sára Sándor 80 huszár (1978) című alkotásának felújított változata, amely a Lengyelországból hazaszökő Lenkey-század történetét dolgozza fel. A film főbb szerepeit Tordy Géza, Dózsa László, Madaras József, Cserhalmi György és Oszter Sándor alakították. A restaurálás Sára Sándor közreműködésével a Filmalap hosszú távú digitális felújítási programjának köszönhetően készült el.

Szabadon nézhető az ötvenes évek legnagyobb filmes vállalkozása, a Föltámadott a tenger (1953) is, amelynek középpontjában az 1848-as forradalom, valamint Petőfi és Bem barátsága áll, a kor ízlésének és ideológiájának megfelelő feldolgozásban. A főszerepeket Görbe János, Makláry Zoltán és Básti Lajos alakították.

Az ünnepi filmválogatásban szerepel Lugossy Lászlónak a Berlinalén Ezüst Medvével díjazott filmje, a Szirmok, virágok, koszorúk (1984), amely Cserhalmi György és Őze Lajos főszereplésével készült, és a világosi fegyverletétel után játszódik – írj a közlemény.

A Filmarchívum és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) együttműködésének köszönhetően egy igazi ritkaság, Bódy Gábor látványos filmeposza, a háromrészes Psyché (1980) is gazdagítja a március 15-i filmválogatást.

A Weöres Sándor verses regényéből készült film máig megőrizte frissességét, provokatív szellemét, hősei életútját a felvilágosodás korától egészen az 1920-as évekig, mintegy 150 éven keresztül követi nyomon. Az 1825-27-es pozsonyi reformországgyűlés teljes jelenete csak ebben a háromrészes változatában látható. A film digitális felújítása Hildebrand István operatőr közreműködésével készült.

Hildebrand István operatőri munkáját Várkonyi Zoltán festői történelmi filmjeiből is ismerheti a közönség, ő volt az operatőre többek között az ünnepi hétvégén szabadon megtekinthető A kőszívű ember fiai (1965) című filmnek is, amely a Baradlay család történetén keresztül eleveníti meg a szabadságharc időszakát.

Hozzászólások

küszöbön a továbblépés
Babos Tímea már csak egy győzelemre van a főtáblától
korszakos felfedezés / 5 órája
Amerikai kutatók rájöttek, hogy lehet megelőzni az Alzheimer-kórt
Eredményeik a jövőben segíthetnek új gyógyszerek kifejlesztésében.
Gyász
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Ottlakánné Simon Magdolna 68 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. augusztus 23-án, pénteken, 13 órakor lesz Szárligeten, az új temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára a kegyelet virágait helyezik és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kovács Rezső Gyula volt tatai lakos 65 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. augusztus 26-án, hétfőn, 15 óra 30 perckor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Pénzes Józsefné Kiss Mária életének 89. évében elhunyt. Temetése 2019. augusztus 23-án, pénteken (holnap), 15 óra 30 perckor lesz a szőnyi református temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Vass Sándorné Lunczer Ágnes életének 67. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. augusztus 24-én, szombaton, 11 órakor lesz a baji temető ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Németh Brigitta életének 48. évében hosszan tartó betegség után Ausztriában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. augusztus 24-én, szombaton, 10 órakor lesz Tatabányán, az újbánhidai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára a kegyelet virágait helyezik és fájdalmunkban őszinte együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk a feledhetetlen Kámán Antal halálának 20. évfordulóján. Kálmán és barátai
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Nagy István a volt Brikettgyár dolgozója 77 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2019. augusztus 22-én, csütörtökön, 14 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójában. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Varga Jánosné Balog Margit 84 éves korában elhunyt. Temetése 2019. augusztus 22-én, csütörtökön, 15 órakor lesz a szőnyi református temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Felfogni a felfoghatatlant, nagyon fáj és nehéz. Örökké szívünkben tart a szeretet és az emlékezés." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szerető férj, édesapa és nagyapa Orlovits Tamás 67 éves korában súlyos betegség után elhunyt. Temetése 2019. augusztus 21-én, szerdán, 16 órakor a kecskédi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett halottunkat utolsó útjára elkísérik, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik Édesanyám Dr. Ferenczy Miklósné Schiffbeck Piroska temetésén részt vettek és utolsó útjára a komáromi köztemetőben 2019. augusztus 15-én szeretettel elkísérték, valamint azoknak a rokonoknak, ismerősöknek és barátoknak is, akik együttérzésükről a távollétükben is biztosítottak. Dr. Ferenczy Péter
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Udvardi Iván János 76 éves korában elhunyt. Temetése 2019. augusztus 21-én, szerdán, 13 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Farkas Kálmán nagytagyospusztai lakos 62 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. augusztus 22-én, csütörtökön, 13 órakor lesz a környei temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Vida Andrásné Kozma Julianna 78 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése 2019. augusztus 17-én, szombaton, 15 órakor lesz a bokodi temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy Elek Sándor 70 éves korában elhunyt. Hamvait végakaratának tiszteletben tartásával szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra Tatán, a Környei úti temetőben, a családi sírban. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Nagy Lászlóné Benke Julianna, tóvárosi lakos 80 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2019. augusztus 16-án, pénteken, 15 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Nagy Béláné Tata Városgazda nyugdíjas munkatársa 65 éves korában elhunyt. Temetése 2019. augusztus 17-én, szombaton, 16 órakor lesz a kocsi református temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára a kegyelet virágait helyezik és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Hartmann Mihályné Menoni Anna 85 éves korában elhunyt. Temetése 2019. augusztus 16-án, pénteken, 16 órakor lesz a kecskédi temetőben. A gyászoló család
"Ma 19 éve, hogy elmentél. Nem halljuk a hangod, nem látjuk az arcod. Hiába szólítunk azt te már nem hallod. Hiányzik egy érzés, egy szó, egy élet. Hiányzik minden, ami körül ölelt téged. Tudjuk, hogy nem jössz, de olyan jó várni. Hazudni a szívnek, hogy ne tudjon úgy fájni." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk Lippai István halálának évfordulóján. Szerető felesége és családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Decsi Mihály a Környei Mezőgazdasági Kombinát volt dolgozója 77 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. augusztus 16-án, pénteken, 13 órakor lesz a környei református temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Törös Mihály okl. gépészmérnök és hegesztő szakmérnök 69 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. augusztus 16-án, pénteken, 13 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindenkinek, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára virágot, koszorút helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
új vizeken / 5 órája
Munkásokról szóló filmmel debütáltak Hollywoodban Obamáék
új korszak / 6 órája
Fütyülnek a szexistákra a bírónők
Befogadás napja '89 / 6 órája
Történelemformáló aktus volt a keletnémet menekültek megsegítése
európa-liga / 7 órája
Nem bírt egymással a Fradi és a Suduva
Osztálykirándulás külhonba / 7 órája
Rekordszámú pályázat érkezett a Határtalanul! programban
incidens / 7 órája
Azért a japán szupervonatok sem hibátlanok