élőzene

2017.09.23. 20:29

Fővárosi zenekar nyerte az egyik legnívósabb tehetségkutatót

A budapesti Amberjack végzett az első helyen a Peron Music Alapítvány tehetségkutató fesztiválján. A két tatabányai résztvevő zenekar, a Primrose Paradise és a bArIoNs nem ért el helyezést.

kemma.hu

A fővárosi Amberjack nyűgözte le leginkább a zsűrit

Egy budapesti zenekar, az Amberjack nyerte a Peron Music Alapítvány tehetségkutatóját, megelőzve az egri Kései Kitérőt és a szintén fővárosi Perfect Pillt.

Mindhárom dobogós felléphet a jövő évi FEZEN fesztiválon, valamint a Roxxy Music Caféban, ezenkívül a Forrás Rádióban szélesebb tömegnek is bemutatkozhatnak egy interjú keretében.

Az Amberjack ezenkívül részt vehet az októberi Music Expón, ahol az Öröm a Zene Tehetségkutató budapesti döntőjén léphetnek fel. A 2. és 3. helyezettet pedig delegálják a november 18-i paksi, illetve márciusban Balatonbogláron megrendezendő tehetségkutatókra, ezzel esélyt adva nekik a jövő évi döntőbe jutásra.

A fővárosi Amberjack nyűgözte le leginkább a zsűrit
Fotós: Raáb Zoltán

Pap Tibor, a Peron Music Alapítvány elnöke és a tehetségkutató főszervezője a Kemma.hu-nak elmondta, az idei nagyon erős mezőny miatt, a zsűritagoknak nem volt könnyű dolguk a végső sorrend meghatározásakor.

A két Komárom-Esztergom megyei résztvevő, a Primrose Paradise és a bArIoNs nem ért el helyezést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában