Tervezőasztal

2019.11.05. 08:39

A L.E.A.P. Collective nyerte a Kortárs Építészeti Központ pályázatát

Kiállításuk november végétől látható.

Forrás: Pixabay

A L.E.A.P. Collective nevű, fiatal építészettörténészekből és kurátorokból álló nemzetközi csapat nyerte meg a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) fiatal építészek, kurátorok számára kiírt pályázatát; kiállításuk november végétől látható a KÉK-ben.

A KÉK a nyár folyamán hirdetett pályázatot fiatal építészek, kurátorok számára Bartók Béla úti kiállítóhelyén megvalósuló kiállítási projektek rendezésére

közölte a Kortárs Építészeti Központ.

A 33,3 m2 elnevezésű program fiatal szakembereknek teszi lehetővé egy olyan tárlat megszervezését, melynek keretében a résztvevők az építészeti kurátori munka és projektmenedzsment területén szerezhetnek tapasztalatot. A programra 10 országból több mint 15 pályázat érkezett, melyeket nemzetközi szakemberekből álló zsűri bírált el.

A pályázatot a L.E.A.P. Collective nevű kurátori csapat nyerte, melynek tagjai Berlinben (Eva-Maria Offermann), New Yorkban és Cambridge-ben (Phillip Denny), Bécsben (Lisi Zeininger), illetve Varsóban és Manchesterben (Adam Przywara) élő és dolgozó fiatal építészettörténészek, kurátorok.

A KÉK galériájában november végén nyíló, The Art of Joining: Teamwork című kiállításuk Konrad Wachsmann német építész munkássága nyomán az építészeti tervezésben megvalósuló együttműködésről, csapatmunkáról szól majd

közölte a Kortárs Építészeti Központ.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!