Kultúra

2017.03.06. 16:03

Az ország legszebb faluja Nyergesújfalun "vendégeskedett"

A Gerecse Filmklub idei első találkozójának díszvendége Sógorka Miklós, az ország legszebb fekvésű településének polgármestere volt és levetítették a Súrról készült kisfilmet is.

F. K.

Melyik a legszebb fekvésű magyar falu? Ezt kérdezte egy kétfordulós szavazós játék keretében az Origó. Nyitányként a megyei közgyűlések munkatársai, turisztikai szakemberei három-három települést neveztek meg, ezek közül lehetett választani „házon belül”. Megyénkben, Dömöst és Héreget megelőzve, Súr nyert.

A II. fordulóba a 19 megye befutói jutottak. A Bács-Kiskun megyei Császártöltést, illetve a Baranya megyei Fekedet megelőzve, Súr lett az országos győztes. A dobogós településekről film készült, ezt mutatták be a Gerecse Filmklub szervezésében a Térségi Közösségi Ház nagytermében működő 10''ES Moziban.

A filmklub egyik ötletgazda tagja, Hummel Rudolf a vetítés előtt a csoport múltjáról szólt. Az egykori Alkotmány Mozi helyén működik a 10''ES. Létrejöttével szinte egyidőben alakították meg helyi, illetve településhez kötődő fiatalok a Gerecse Filmklubot. Céljuk olyan helytörténeti, a településsel, a kistérséggel, a megyével kapcsolatos ismeretterjesztő filmek vetítése, amelyek nem klasszikus mozifilmek, de értékeik, az általuk közvetített üzenetek fontosak lehetnek valamennyi generáció számára. A vetítésekre meghívják a filmek megálmodóit, alkotóit, hogy személyesen fogalmazzák meg gondolataikat. Évente négy-öt alkotás vetítését tervezik. Az idei nyitányt jelentette az internetes szavazással a legszebb fekvésű három magyar településnek választott falun forgatott film bemutatása.

A Gerecse Filmklub idei első találkozójának díszvendége Sógorka Miklós, Súr polgármestere volt. A film vetítése előtt a község kedves, kirándulók számára is megtekintésre érdemes látnivalóit mutatta be fotókon. A siker kapcsán elmondta, a szépség szubjektív fogalom. Ami biztos, aktív online közösség alakult ki a falu barátainak körében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!