Kultúra

2017.03.19. 06:47

A kísérletező gitáros, Szabó Sándor Esztergomba készül

Címkék#Tatabánya

A vele készült interjúban azt is elárulta, hogy a rétegzenékre nem járnak jó idők mostanság.

V. T.

Szabó Sándor gitárművész nevét a SZaMaBa trió munkássága révén ismerhették meg a hazai jazzrajongók. Az első lemezek más zenei környezetben és más közönségnek készültek: az azóta eltelt három évtized alaposan felforgatta a zenét művészi igénnyel művelők lehetőségeit.

– Négy lemezzel robbant be a zenei köztudatba Szabó Sándor. Mi lett a SZaMaBa sorsa?
– A Szabó Sándor, Major Balázs alkotta duó csak később egészült ki Bagi László gitárossal: a trió formációban négy lemezt jelentettünk meg. A törökszentmiklósi, vidéki indulás mellett nagy kihívás volt a lemezkiadási, fellépési lehetőségeket megteremteni. De szerencsénk is volt, mert akkor más volt az egész zenei környezet, és könnyebb volt eljutni a klubokon keresztül ahhoz a réteghez, amelyik a jazznek azt a fajta ágát kedvelte. Persze aztán idővel tisztult a kép, mert világossá vált: a komoly tradíciókkal nem rendelkező akusztikus gitározásnak nem a stílusokhoz való kötöttsége a meghatározó, hanem az improvizáció, amely szélesebb teret enged az egyedi megoldásoknak. Kísérletezőbb, sok tekintetben szabadabb és organikusabb lett a zeném.

– Merrefelé koncertezik?
– Mostanában sehol. Az egyetlen élő kapocs a hazai közönséggel, hogy évente megszervezem a nemzetközi akusztikus zenei fesztivált. Ez egy országos turné, több városban zajlanak a fellépések. A sorozatnak egyik állomásaként sikerült feléleszteni a nagy múltú esztergomi gitárfesztivált, amelyen minden zene hallható lesz, ami gitáron játszható, ami akusztikus, kezdve a klasszikus gitártól a modern zenéig. Május 13-án és 14-én, a nemzetközi hírű előadók koncertjei mellett lesz tehetségkutató, hangszerbemutató és képzőművészeti kiállítás is.

– A zene sokszínűsége szinte már zavarba ejtő. Szólólemezein milyen irányzatot követ a legszívesebben?
– A jazz már óriási terület, és nem is a stílusok a fontosak, hanem az előadásmód, az improvizáció, ami pedig szinte minden műfajban művelhető. Megfigyelhető, hogy mennyire iparosodik a zene Magyarországon is, a művészet kezd kiszorulni mindenhonnan. Mi nem lakossági zenét játszunk, de a művészetre, a rétegzenékre nem járnak jó idők mostanság. A zenei élet iparosodik, hierarchia van: a piramis csúcsán állnak a menedzserek, a koncertszervezők, a média, ők tudják, hol van a pénz. Ráadásul a mai zenész nemzedék már az interneten nőtt fel, számukra a vizualitás legalább olyan fontos, mint maga a zene. Visszatérve a kérdésre: nem gondolkodom stílusokban, minden zene más. Ezért is örülök, hogy Tatabányán is elmondhattam: a zeném annyira jazz, amennyire improvizatív, és közel áll a kortárs gitárzenéhez. A másik vonulat a keleti ihletésű modern zene. Ennek felfedezésében még óriási lehetőségek vannak.

– Ez a fellépéseket érinti?
– Igen. Ausztrália kivételével minden kontinensen rendszeresen fellépek szólóban is, zenésztársaimmal is, például Heidrich Rolanddal, aki akusztikus és elektronikus gitáron is kiválóan játszik. Róla és Major Balázsról még sokat hallunk majd! CD-ket jelentetünk meg, fellépünk kis kluboktól kezdve nagyobb koncerttermekig, bemutatjuk azt a zenei világot, amit mi képviselünk. Szerencsénk van abban is, hogy van saját stúdiónk, ahol világszínvonalú felvételeket tudunk készíteni. Amerikában például hét lemezünk jelent meg.

Külföldi klubokból a stúdiókba

Szabó Sándor klasszikus gitározást tanult, majd a hetvenes évek közepétől tanulmányai kiterjedtek a jazzre és az improvizációra is. Az improvizációt nem egyetlen stílushoz kötve tanulta, hanem szintetizálta a zenei hatásokat: ehhez a távol-keleti zenékben is elmélyült. Ebből nyújtott ízelítőt tatabányai beszélgetős fellépésén is: bemutatta egyedi megrendelésekre készült gitárjait, köztük a duplanyakú gitárt, amellyel jellegzetes keleti zenét varázsolt a Kortárs Galéria falai közé.

Jelentős sikereket ért el külföldön a különböző kultúrák húros hangszereinek technikáját ötvöző gitározásával, modern darabjaival és mély szellemiségével. Lemezei Angliában, az Egyesült Államokban, Németországban jelentek meg. A hazai kiadványokon a SzaMaBa Trió immár 4 lemezből álló sorozatán, valamint számos szóló kiadványokon hallható játéka.

Jelentős sikereket ért el külföldön a különböző kultúrák húros hangszereinek technikáját ötvöző gitározásával, modern darabjaival és mély szellemiségével. Lemezei Angliában, az Egyesült Államokban, Németországban jelentek meg. A hazai kiadványokon a SzaMaBa Trió immár 4 lemezből álló sorozatán, valamint számos szóló kiadványokon hallható játéka. Szabó Sándor gitárjával -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!