Kultúra

2016.09.10. 14:07

Ennél szexibb táncot elképzelni is nehéz lenne – Videó!

Országos, többszörös táncbajnok-páros eredményeiről szerettünk volna informálódni, a beszélgetés vége után nem sokkal a tánc beszélt, amikor egy forró hangulatú bachata óra kellős közepén találtuk magunkat. A Dirty Dancing 2 című filmben látott salsánál egy sokkal érzékibb, lágyabb zenére mozgó páros látványa munkatársainkat is lenyűgözte.

Zsíros Krisztina

A táti származású Brunner Gábor és partnere, Véber Anna négy éve versenyeznek együtt, de mindkettejük életében sokkal hamarabb megjelent a tánc, egészen pontosan először a néptánc, majd a salsa, végül pedig megtalálták azt a stílust, amelyet igazán magukénak éreznek. Ennek eredménye pedig számtalan versenygyőzelem és egy sikeres tánciskola.

Anna és Gábor együtt felvételiztek a Táncművészeti Főiskolára, ahová egy salsa koreográfiával készültek, nem sokkal később pedig ezzel a kűrrel indultak el egy országos versenyen. Hamar rátaláltak a bachatára, ezeken a versenyeken rendre minden indulót maguk mögé utasítottak.

Érzéki tánc

A bachata a Dominikai Köztársaságban, a társadalom szegény rétegében az 1920-as évektől kubai, karibi zenei hatásokra alakult ki. Kezdetben a jelenlegi fővárosban, Santo Domingoban, még csak egy-két háznál játszották a jellegetes gitárzenét. Később már szólt a teraszokon, a házak udvarán, azután az utcákon is, majd pedig már a nagy fesztiválokon is megjelent a zenei stílus, amely kezdetben „música de Amargue” (keserű sorsúak zenéje ) néven volt ismert. Nagy hatással volt a bachatára a Kubából érkező romantikus bolero és a mexikói corridor.

A bachata hosszú ideig maradt a szegényebb közegben, a városok bárjaiban, a gazdagabb társadalmi rétegek tudomást sem akartak róla venni, azonban országszerte akkora sikere lett a bachata által keltett hangulatnak, hogy az idő haladtával előtérbe került a – gazdaság számára fontos – turizmus fejlesztése mellett a zene és a tánc terjesztése is.

Népszerűségét az egyszerű, könnyen megjegyezhető lépéseinek köszönheti, habár a lépéseket kísérő csípő- és testmunka elsajátítása hosszas gyakorlást igényel. 2002-ben került be az autentikus latin táncversenyek versenyezhető kategóriái közé.

Gábor a karjára varrt tetoválásról lesi le a győzelmek számát, a „csillagok megmutatják”, hogy az adott évben pontosan hány versenyt nyertek.
Adódik a kérdés, vajon kinek melyik volt a legemlékezetesebb. Nehéz választani, mert mindegyik más – mondják, mégis Anna az egyik tavaly októberi Bachatastars versenyt emeli ki, mert ott „nagyon jót táncoltak”.

– Amikor magyar közönség előtt táncolhatunk, az különösen felemelő. Jó érzés, amikor értünk szurkolnak, nekünk drukkolnak – mondja Anna.

– Ebben a táncban nagyon nagy a hangsúly azon, hogy a fiú hogyan vezeti a lányt, ugyanis jellemzően nincs egy előre előkészített és elpróbált koreográfia, hanem főként improvizáció az egész. Úgy érzem, eddig a külföldi versenyeken nem tudtam magamból kihozni azt, ami valójában kettőnk mozgásában benne van – mondja Gábor, aki sokkal jobban szereti az improvizációs versenyeket. Ilyenkor úgy negyven zenét kapnak meg előre, abból tudnak készülni.

– Nemrég például csak másodikak lettünk, mert nem volt elég időnk felkészülni a koreográfiával, de előtte pár nappal a lengyelországi improvizációs megmérettetést megnyertük – meséli Gábor. Emlékezetes volt még az idei versenyek közül a budapesti PAW Bachata Competition, ahol szintén az élen végzett a páros.

A karib táncnak egyébként három fajtája van: a lábtechnikára fókuszáló dominikai, az ennél dinamikusabb, figurákkal, pörgésekkel és kézjátékkal teli urban és az itthon (és úgy általában Európában) inkább elterjedt sensual. Utóbbira az a legjellemzőbb, hogy a lány mozgása, hullámai, illetve testjátéka adják a kűr alapját.

Anna és Gábor salsát, illetve a bachata fúzióit táncolják és tanítják, megyénkben is – ahogy mondják – egyre többen ismerik meg, kedvelik meg ezt a típusú mozgást. Érdekesség, hogy mostanában úgy veszi észre a páros, hogy legalább annyi, ha nem több férfi szeretne bachatát táncolni, mint nő. Bár a tatabányai órákon ez még nem jellemző, de a fővárosban legutóbb néggyel kevesebb lány volt.

Anna szerint ezt a mozgást úgy lehet igazán jól tanítani, hogy az oktató a tánc származási helyére, vagy a latin táncok köré szervezett fesztiválokra utazik ki.

– Egyébként is nagyon jó élmény, de ami még fontosabb, hogy ilyenkor mindig találkozunk valami új divattal, már ami a mozgást illeti. Egyrészt így azonnal tudjuk követni a versenyekre az új irányzatokat, másrészt a tanítványainkat is a leghitelesebb forrásból tudjuk oktatni – mondja Gábor.


 

A bachata hosszú ideig maradt a szegényebb közegben, a városok bárjaiban, a gazdagabb társadalmi rétegek tudomást sem akartak róla venni, azonban országszerte akkora sikere lett a bachata által keltett hangulatnak, hogy az idő haladtával előtérbe került a – gazdaság számára fontos – turizmus fejlesztése mellett a zene és a tánc terjesztése is.

Népszerűségét az egyszerű, könnyen megjegyezhető lépéseinek köszönheti, habár a lépéseket kísérő csípő- és testmunka elsajátítása hosszas gyakorlást igényel. 2002-ben került be az autentikus latin táncversenyek versenyezhető kategóriái közé. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!