Kultúra

2016.07.06. 06:42

A Teremtő esete a vörösfrakkos férfival és Agostyánnal

Az ősz szakállú öreg boldog volt és mérhetetlenül fáradt. Hátradőlt kedvenc székében, élvezte a jól megérdemelt pihenés perceit. A hét hat napján rengeteget dolgozott, túlórázott is mindennap, a hetediken ráfért a kikapcsolódás.

Mórocz Károly

Nemsokára különös, ritkán tapasztalt érzése támadt. Egészen egyszerűen unatkozott. Körülnézett az üres teremben, majd bosszúsan legyintett egyet. Ő maga rendelte el, hogy senki ne zavarja, és betartották amit kért.

Vagyis majdnem mindenki. Váratlanul nyílt az ajtó, és egy skarlátvörös ruhába öltözött fiatalember lépett be. Az öreg összeráncolta a szemöldökét. Máskor nem örült volna a látogatónak, de most intett, az asztalához hívta a hívatlan vendéget. A vendég egy pakli kártyát vett elő. Villámgyorsan kevergette egy darabig, majd lerakta az asztalra, összeszedte, újra megkeverte. Várt még egy darabig, aztán behízelgő hangon megszólalt:

– Nem játszanánk egy partit?
Az öregember megrázta a fejét. Soha nem próbálkozott szerencsejátékkal, az nem az Ő világa volt.
Kínzó lassúsággal múltak a percek. A vörösfrakkos várt, várt, és amikor látta, hogy asztaltársa nyugtalanul dobolni kezd fotelje karfáján, újra próbálkozott:

– Nem gondolta meg magát? Ha vesztek, soha többé nem lát...
– Hát... Ha mindenképpen kártyázni akar, próbáljuk meg tét nélkül.
– Tudja jól, hogy én tét nélkül soha nem játszottam még, és nem is fogok. És a maga kedvedért sem engedek az elveimből.
Az öreg hangosan felnevetett. Már nem unatkozott, szórakoztatta a makacs fiatalember.

– Régen hallottam ilyen jót. Hogy elvei lennének? Igazi kincs, ha így van.
A vendég elmosolyodott, aztán házigazdája felé nyújtotta a kezét.
– Rendben van, nem bánom. Egész estig játszhatunk szórakozásból, mindenféle tét nélkül. Csak az utolsó parti előtt fogadjunk. Én határozom meg, hogy miben.

Az ősz szakállú megsimogatta ékességét, majd belecsapott a felé nyújtott tenyérbe. Mi baj lehet ebből?
Gyorsan eltelt a délután. Amikor besötétedett, a vörösfrakkos – aki egész nap nem vette le fekete sapkáját, amin két apró, ökörszarv alakú díszt látott a házigazda – javasolta, hogy kezdjék el az utolsó partit. Az öreg helyeselt, és néhány szépen csillogó tárgyat vett elő a zsebéből. A fiatal megrázta a fejét.

– Megbeszéltük, én döntöm el, hogy mi legyen a tét. A gyűrűm és az órám a magáé, ha nyer. És még egyszer megígérem, eltűnök. De az, amin a múlt héten dolgozott, az enyém lesz, ha veszít.

Az öreg megadóan bólintott. A parti nem tartott sokáig: a rutinos vörösfrakkos gyorsan nyert, utána nevetve csapta az asztalhoz a kártyát, és kiszaladta a teremből. Furcsa szag maradt utána.
Az ősz öregnek az arca is olyan fehérré változott az elmúlt percek alatt, mint a szakálla. Reszkető lábakkal kelt fel. A terem közepére sétált, a hatalmas asztalhoz. Megnyomott egy gombot, mire háromdimenziós képernyő bukkant elő.

A távolban egy gyönyörű kert látszott. A díszes ajtón a kiírás: Paradicsom. Közepén két almafa alatt egy nő és egy férfi állt. A nő, akit Évának hívtak, éppen egy almát nyújtott Ádámnak. A Föld első férfija kíváncsian megforgatta, majd beleharapott. A fán egy kígyó tekerőzött, arca szinte már emberi volt, az öregnek úgy tűnt, fiatal játékostársa gúnyosan villanó mosolyát látja viszont. Az új tulaj közben lecserélte a táblát: Agostyáni Arborétum.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!