Gábor László: elbűvöl a történelmi város hangulata

A szakember a város központjában, édesapja fotósműhelyében szívta magába a szakma csínját-bínját. Itt beszélgettünk vele a fotózás titkairól.

– Folyamatos a forgalom a kis műhelyben. A digitális fotózás nem ártott az üzletnek?
– Lépést kell tartani a technika fejlődésével, újabb szolgáltatásokat kell beiktatni a színes és fekete-fehér képek előhívása, kidolgozása mellett. Van, aki másképp gondolta, és bezárta a műhelyét. Komáromban is voltak ilyenek.  Amikor a kilencvenes évek közepén tanultam a szakma fortélyait, a digitális fotózás akkor kezdett teret hódítani. Akkor még javában dolgoztunk akkor az analóg technikával, nagy keletje volt a családi fotózásnak, az igazolványképeknek. Később alkalmazkodni kellett, autodidakta módon fejlődni, mert akkoriban az oktatás még gyerekcipőben járt. Aztán jöttek az első digitális gépek, amelyek ugyan a mostani masinákhoz képest a tizedét sem tudták a mai kompakt, tükörreflexes és egyéb masinákhoz képest. Ez már egy másik világ: lehet szakma is, lehet művészet is.

– Kalandos út a gyerekkori ismerkedéstől a szakmai elmélyülésig?
– A műhely 1972 óta működik ezen a helyen, családi vállalkozásként: édesapám alapozta meg azt a szakmai tudást, amit gyerekkoromtól lassanként, fokozatosan, de kellő alapossággal nekem is átadott. Mindig itt lógtam nála a műhelyben, kitanultam az előhívás, a képkidolgozás csínját-bínját, a különböző eljárásokat: amikor érettségi után a fotósiskolába kerültem Pestre, a Práter utcába, már kevés újat tudtak mondani! A gyakorlati év alatt Ácson nyitottunk üzletet, amit már egyedül vezettem, később fotócikkekkel foglalkoztam jó ideig, de belefáradtam a rengeteg autózásba. Ezt a fényképészműhelyt 1998 óta viszem, volt idő, amikor édesanyám is besegített, később a feleségemmel osztottuk meg a munkát, amíg Pestre jártam, de ez a szakma, ez a kis műhely ma már nem tart el két embert. 

– A városban nagy hagyományai vannak a fotózásnak, sok műhely működött, fotóklubok is alakultak. Van köztük együttműködés?
– Az ilyen kluboknak régen is, most is más a céljuk. A mi fotóklubunkban, amely Horváth Krisztina kezdeményezésére jött létre, inkább a közösségi programon van a hangsúly, aminek alapja a fotózás szeretete, nem a mindenáron való szakmai képzés, a kiállításokra való készülés. Persze ez is benne van, csak máshol vannak a határok! Ebben sokat tudok segíteni azoknak, akik idejárnak, ezt szeretik is, és nem torpannak meg az első nehézségektől! De azt is megtanulják itt, miként készülnek a montázsok, retusálás, milyen szögből, beállításokkal érdemes készíteni a képeket és melyik gép mire alkalmas. Vannak fotósklubok Észak-Komáromban is, a legrangosabb például a Heliosz: ott a kiállításokra való készülés, a táborok, a képzés is szerves részét képezik az együttlétnek. Mi kéthetente találkozunk a Közösségi Házban, olyan fiatalokkal, akik szeretnek fotózni, alaposabban meg akarják ismerni a digitális gépeket, a technika lehetőségeit, vagy egyszerűen csak kipróbálni magukat az választott hobbijukban.

– Sok képet készítenek, ezeket bemutatják kiállításokon is?
–  Rendszeresen együtt megyünk fotóstúrákra a városban, körbejárjuk az erődöket, a Duna-partot, és a legközelebbi foglalkozáson elemezzük a képeket. Közös kiállításunk volt az Arany 17 Rendezvényközpontban a tavalyi Komáromi Napok alatt. A legjobb természetfotóinkat, városképeinket mutattuk be. A kiállításon szerepelt Zámbó Csabi , Tóth Viktória és a testvére, Tóth János, Szili Ferenc: nekik jó szemük van a különlegességek meglátásához!Turi Zsolttal készítettünk egy Komárom anno sorozatot, amit a Honnap rendezvénysorozaton is láthattak az érdeklődők a Csillag-erődben. A régi Komáromról édesapám hagyatékában is rengeteg kép maradt, amiket még ő készített évtizedekkel ezelőtt: most ezeket digitalizálom, és megjelentetem az online felületeken.