2016.01.19. 06:38
A művészetek tatai ékszerdoboza
Még január végéig látogatható az 5-let tárlat a Városi Képtárban, de egyébként is érdemes lesz a Kossuth tér sarkán működő galériába ellátogatni az idén. A Lévai Ádám és Havril Eszter irányításával működő kulturális színtér az idén is számos kiállítással, programmal várja a művészetek kedvelőit és magukat az alkotókat is.
A képtárat az alapítvány működteti, az önkormányzat pedig pedig hozzájárulva annak létrehozásához, a felújítást segítette. Ehhez a művészetek, művészek iránti elhivatottságtól vezérelt Lévai-Havril házaspár társadalmi munkában adja hozzá szorgalmát. Eredetileg tatai, Tatáról elszármazott, fiatal kortárs képzőművészek tárlatainak bemutatását tervezték, de mára kibővült a kör.
– Szeretnénk a város ifjúságát megmozgató, érdeklődést felkeltő kiállításokat, programokat szervezni. 2015-ben teret adtunk a helyi diákönkormányzat logópályázatának, idén pedig tatai szelfik készítésére és hozzájuk kapcsolódó haikuk írására buzdítanánk a fiatalokat – részletezte Havril Eszter, akitől megtudtuk: több száz ember fordult már meg itt egy-egy kiállítás alkalmával.
Öten az 5-letből, avagy a művészet minden formában utat tör magának
Varga Gyöngyvér munkássága kreatív hobbiként a Márványhegyi Művésztelepen kapott lendületet. A szabad, alkotói légkör inspirálta. Kiállított munkái makramé technikával készültek: uszadékfák, kövek, csigák, üvegdarabok közt talált kapcsolatot – csomózással – formailag és tartalmilag.Hajdú Zsófia tervező grafikus-illusztrátor a Városi képtár 7 Próbakő című tárlata mellett tatai, budapesti önálló kiállításai is voltak. Rendszeresen részt vett a művésztelepen, a Visart Művészeti Akadémián végzett, jelenleg szabadúszó.
Somogyi Bea 2013-ban kezdett el amigurumival foglalkozni: a japán technikával figurákat készít, horgolva. A fonalak és az alkotás iránti vágy inspirálta. Így nem csak a fantáziájában élő figurákat alkothatja meg, de a szeretetét is át tudja adni annak, akit megajándékoz.
Csermák Zsuzska grafikusművész, noha nem tatai származású, sokszor megfordult a művésztelepen. A képzőművészeti egyetem vizuális nevelőtanári szakán végzett, önálló tárlatai mellett Miabaro néven grafikákat, dizájn ajándéktárgyakat tervez, készít.
Michl Éva keramikus sokféle képzőművészeti technikát tanult, majd Kaposvárott képezte magát és Lesznik Angéla Népi Iparművész mellett is eltöltött egy évet. Tervei között szerepel, hogy kerámiát tanítson gyerekeknek.
– A Kossuth tér rehabilitációjával párhuzamosan mi is szeretnénk fejleszteni a tér elegáns ékszerdobozát, képtárat, hogy a megújult, régi városközpontban egy hozzá méltó galéria fogadja a művészetkedvelőket – tette hozzá Lévai Ádám.
[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Lévai Ádám, Havril Eszter az amiguru figurák társaságában Somogyi Beával: már készülnek a köetkező programokra
[/caption]
A galéria elsősorban hétvégén várja a látogatókat: pénteken 14 és 18 óra között, szombat-vasárnap tizenegytől hatig. Az értéket nem végzettségben mérik: nem csupán professzionális képzőművészek szerepelnek a tárlatokon. Ahogy a művésztanár fogalmazott, kulturális terekre szükség van, és nem csak a tájképfestészet a művészet. Épp ezért adnak helyet autodidakta alkotóknak, akik a szabadidő hasznos eltöltése közben kézzel fogható, művészi eredményt produkálnak.
2016-ra tervezett tárlatok, programok
– Szelfi fotók és haikuk Tata nevezetességeiről, diákoknak– Maszkok a képzőművészetben (a Kuny Domokos Múzeum nemzetközi néprajzi tárlatához kapcsolódó kortárs képzőművészeti tárlat)
– Egyéni kiállítások: Emmer László fotóművész, Michl Balázs festőművész, Sztruhár Zsuzsa festőművész, Szamódy Zsolt fotóművész, Árendás József tervező grafikus, Kóthay Péter festőművész alkotásaiból
– Görözdi Lilla és Rita festőművészek kiállítása
– Versolvasó kör havonta egyszer
Hajdú Zsófia tervező grafikus-illusztrátor a Városi képtár 7 Próbakő című tárlata mellett tatai, budapesti önálló kiállításai is voltak. Rendszeresen részt vett a művésztelepen, a Visart Művészeti Akadémián végzett, jelenleg szabadúszó.
Somogyi Bea 2013-ban kezdett el amigurumival foglalkozni: a japán technikával figurákat készít, horgolva. A fonalak és az alkotás iránti vágy inspirálta. Így nem csak a fantáziájában élő figurákat alkothatja meg, de a szeretetét is át tudja adni annak, akit megajándékoz.
Csermák Zsuzska grafikusművész, noha nem tatai származású, sokszor megfordult a művésztelepen. A képzőművészeti egyetem vizuális nevelőtanári szakán végzett, önálló tárlatai mellett Miabaro néven grafikákat, dizájn ajándéktárgyakat tervez, készít.
Michl Éva keramikus sokféle képzőművészeti technikát tanult, majd Kaposvárott képezte magát és Lesznik Angéla Népi Iparművész mellett is eltöltött egy évet. Tervei között szerepel, hogy kerámiát tanítson gyerekeknek. 2016-ra tervezett tárlatok, programok – Szelfi fotók és haikuk Tata nevezetességeiről, diákoknak
– Maszkok a képzőművészetben (a Kuny Domokos Múzeum nemzetközi néprajzi tárlatához kapcsolódó kortárs képzőművészeti tárlat)
– Egyéni kiállítások: Emmer László fotóművész, Michl Balázs festőművész, Sztruhár Zsuzsa festőművész, Szamódy Zsolt fotóművész, Árendás József tervező grafikus, Kóthay Péter festőművész alkotásaiból
– Görözdi Lilla és Rita festőművészek kiállítása
– Versolvasó kör havonta egyszer
Lévai Ádám, Havril Eszter az amiguru figurák társaságában Somogyi Beával: már készülnek a köetkező programokra -->