Laár András: mi azért vagyunk, hogy a közönség röhögjön

– Sokak fejében még mindig az él, hogy önök az angol humort képviselik hazánkban, de valójában magyar abszurd a műfajilag pontos meghatározás. Hogy is van ez?
– Ez egy téves elképzelés, hogy az abszurd, mint műfaj, az angol. Az abszurd humor nemzetektől és nyelvektől független szellemi állapotból fakadó művészeti produktum. Nem tartozik semmilyen néphez az abszurd gondolkodás és az ebből fakadó komédia. Abszurd humoristából van angol, de van olasz, cseh és magyar is. Ennek megfelelően mi magyar abszurdot képviselünk.

– A tatabányai A pofon egyszerű című előadás a premier óta már a tizenkettedik. Milyen fogadtatása volt eddig?
– Nagyon jó, rendkívül szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen az eddigi estek rendületlen sikerrel zajlottak az elejétől a végéig. A társulat hozza a formáját, a közönség örül, mert ők azzal az elvárással jönnek el minket megnézni, hogy sokat fog nevetni. Ez aztán beteljesedik, mi pedig azért vagyunk, hogy ők röhögjenek, szóval jó, ha mindenki örül.



– Egy est elkészítése a gondolattól a produkció teljessé válásáig mennyi időt vesz igénybe?
– Több hónapot. Emlékszem, hogy tavaly tavasz végén megbeszéltük a fiúkkal és Szászi Mónival, hogy itt az ideje készíteni egy új estet. Mindenkinek külön-külön volt egy egész nyár arra, hogy anyagokat gyűjtsön. Születtek új dolgok, majd összeraktuk, hogy ki mit írt. Ebből kovácsolódott végül is ez a mostani est. Ez egyébként mindig így van, sok hónapos előkészítő munka után körülbelül egy-másfél hónapot dolgozunk közösen.

– Előfordul, hogy nem összeegyeztethető két anyag, vagy esetleg vannak hasonló poénok a külön írt munka eredményeként?
– Olyan már volt hogy egy-egy poént félreraktunk, hogy a másikat ne zavarja. Olyan is előfordult, hogy ketten ugyanarról a témáról írtunk, a jobbikat hagytuk bent, tehát minden ilyen alkalommal szelektálunk. Sokkal többet teszünk le ilyenkor az asztalra, mint amennyiből valójában műsor lesz.

– Jövőre lesz harminc éves a társulat, mivel készülnek?
– Lesz egy jubileumi fellépésünk, azt hiszem a Művészetek Palotájában. Őszintén szólva többet én sem tudok, mert nem én szervezem.

– Hogyan értékelné most ezt a majdnem harminc évet? Voltak hullámvölgyek, nehéz időszakok?
– Voltak, a legnehezebb időszak 1996-ban volt, amikor meg kellett válnunk Galla Miklóstól és egyébként csak mostanra varródott vissza annyira a szál, hogy tavaly novemberben az egykori társunk kibékült velem és innentől kezdve mi jóban vagyunk.

– és ott volt az ön 60-adik születésnapja alkalmából szervezett életmű showján…
– Így igaz, és tényleg jó is a kapcsolat vele, de ez akkor, 1996-ban nagyon megzökkentette a társulatot. Volt két nagyon nehéz év, amikor nem hitte el az ország, hogy mi még létezünk. Azzal, hogy Galla kilépett, hirtelen az a képzet kerekedett, hogy a társulat nincs többé. Ez azért is volt rossz, mert amikor szerveztük a fellépéseinket, akkor azt mondták, hogy „de hát ti nem is vagytok”. Vacak időszak volt. Mostanra már eljött az a pillanat, hogy a közönség biztosan tudja, hogy vagyunk, és eljön az előadásra, az elmúlt tíz év ebből a szempontból már jó volt.

– Most, hogy újra jó a kapcsolat Galla Miklóssal, szóba került, hogy visszatér a társulathoz?
– Mikivel nekem jó a kapcsolatom, tehát Laár András kibékült Galla Miklóssal, de ez nem történt meg a társulat többi tagja és a Miki között. A L’art pour L’art-ba egyelőre nem fog visszajönni.

– A társulat a hosszú évek alatt tehát folyamatosan változott, a Besenyő család is formálódott?
–Persze, azt veszem észre, hogy jellemfejlődésen megy keresztül. Ha megnézek egy régi Besenyő Istvánt, akkor látom, hogy nagyon más a karakter is, jó irányba fejlődik.

– A kezdetekben egy rétegnek tetszett ez a műfaj, ma szélesebb körben is kedvelt…
– Csak tudati beállítódástól függ, hogy kit vonz az abszurd humor. Vannak persze olyanok, akiknek ma sem tetszik, de ha az előadások közönségét veszem alapul, akkor azt mondhatom, hogy korosztálytól és nemtől független. Ez nagyon nagy mázli, és én nem csak azért vagyok hálás, mert egy ilyen jó dologban lehetek benne, hanem azért is, mert boldogan csinálom.

– A stand up comedy műfajban hogy érzi magát?
– Az szöveg. Régen a Hofi ugyanezt csinálta, mint most a „stand up” humoristák, csak akkor nem azt mondták rá, hogy stand up, hanem azt, hogy Hofi. De ugyanúgy Nagy Bandó András is stand up-os volt, csak akkor még nem volt kész ez a fogalom. Én nem látok ebben olyan nagy durranást. Vannak nagyon tehetséges humoristák, a stand up-osok tíz százaléka nagyon jó, 90 százalékuk meg nem olyan nagyon jó. Ha csak azt mondjuk valakire, hogy stand up-os, akkor az még nem dönti el, hogy jó-e, amit csinál, vagy nem.  Még akkor sem, ha ma ez a kifejezés a nyerő rá.