Szép Csenge a média világában dolgozna szívesen

– Hogyan lehet nevezni az Anna-bálra? Egyáltalán beszélhetünk nevezésről?
– Hirtelen csöppentem a dolog kellős közepébe. Az iskolám (Jókai Mór Gimnázium – a szerk.) igazgatónője hívatott magához. Gondolhatod, mennyire megijedtem, mert nem gyakran, sőt sosem hívattak be az irodájába. Ráadásul mindez érettségi után történt. Nem tudtam mire vélni a dolgot. Hál'' istennek „csak” erről a lehetőségről beszélt. Mivel most lett Komárom Balatonfüred testvérvárosa, ezért minden helyi középiskolából küldtek egy-egy párt a bálra. Rám gondoltak. Nagyon megtiszteltek a felkéréssel. Ezúton is köszönöm nekik még egyszer.



– Ha már itt tartunk: hogy sikerült az érettségi?
– Jól. A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolára jelentkeztem, felvettek. Szeptembertől ott folytatom a tanulmányaimat. Vár rám még egy kisebb költözés is. Próbálom szépen sorjában elrendezni a rám váró feladatokat, mert most egy kicsit zsúfoltak a mindennapok. Újságíró szeretnék lenni, de nagyon érdekelne egy kommunikációs állás is valamelyik cégnél. A szak, ahol ősszel kezdek, pont errefelé orientálja a hallgatóit. Két év után lesz szakmai gyakorlat, nagy reményeket fűzök hozzá. Tudom, hogy ez egy nagyon nehéz szakma, de úgy érzem, ezt nekem találták ki.

– A felkészülés ideje alatt mennyire engedték kibontakozni a saját stílusod?
– Annak örültem, hogy elég rugalmasan álltak hozzánk, a lányokhoz. A sminkes és a fodrász kiválóan dolgozott. A ruhát viszont Győrben béreltük, mert a leszerződött szalonokban nem találtam megfelelőt. Kikötés volt, hogy az elsőbálozóknak fehér ruha dukál. Semmiképp sem szerettem volna olyan habos-babos fazont. Az enyém az egyszerű vonalat képviselte, pezsgőszínű szatén... szerelem volt első látásra.

– Ruha, haj, smink és indulás...
– Úgy olvastam, hogy több mint ötszázan vettek részt a bálon, abból több mint százharminc lány akasztotta nyakába a szívet. Én is, bár tőlem a szépségipar nagyon messze áll. Nem az én világom.

– Ilyenkor mennyire számít, hogy erős-e a mezőny? Elveszi az indulók kedvét vagy éppen fokozza egy nála dekoratívabb lány?
– Egy ilyen „versenyen” kell egyfajta egészséges önbizalom. Anélkül nem is lehetne elindulni. Voltak nagyon-nagyon szép lányok, szép ruhákban. Tagadhatatlan, hogy az ember ilyenkor egy kicsit kedvét veszti. Ez a mezőny is nagyon erős volt. Biztos voltam abban, hogy Járosi Regina, aki szintén Komáromot képviselte, bejut a legszebb tizenöt lány közé. Nem így lett. Azt sem gondoltam, hogy dobogóra állhatok...

– Mit gondolsz a verseny tisztaságáról?
– Minden ilyen jellegű versenyről szárnyra kap a hír, hogy ismeretség kell ahhoz, hogy győzz. Élő példa vagyok rá, hogy itt máshogy működik. Sőt, számomra meglepő volt, hogy mennyire odafigyelnek mindenkire. A többi lány, de a nézők is segítettek.

– Most biztosan nagyon sok megkeresés, interjú, fotózás vár rád az elkövetkezendő időben. Mi kell ahhoz, hogy feltöltődj, kikapcsolódj?
– Anyával sokat járunk színházba. Biztosan közrejátszik, hogy tíz évig játszottam a Délibáb Színházban. Sokat jártunk fellépni, külföldre is eljutottunk. A darabokat elvittük Franciaországba. Főként modern darabokat adtunk elő, de mi is írtunk párat a mai fiatalság problémáiról. Ilyen volt többek között a Magyar mesék című darab is, amely Mosonyi Aliz írását dolgozta fel. Szeretem a szépirodalmat. Mostanában Grecsó Krisztián könyveit nem tudom letenni, épp a Megyek utánad című regényét olvasom. És persze sokat vagyok a barátaimmal.

– Úgy látom, az irodalommal nem lesz gond...
– Tény, hogy inkább humán beállítottságú vagyok. A gazdasági vonal nagyon távol áll tőlem. Szeretek írni, de anyukám szerint a helyesírásomon van még mit javítani. Ő könyvtáros, innen a sok-sok könyv, a folytonos olvasás, az irodalom és a múzeumok iránti érdeklődés.

– Látom, itt van a házi kedvenc is. Bizonyára nem vagy babonás, nem lenne kifizetődő, hiszen előtted minden nap többször elmegy a fekete macska...
– Nekem ő hoz szerencsét. Tizenegy éves, Lucának hívják. Kiskoromban találtuk. Édesanyámmal mentünk a tesómért az óvodába, amikor hallottam valami nyávogó hangot. Elindultam a hang irányába... Azóta velünk él. Családtag.

– Milyen volt Szép Csenge évekkel ezelőtt? Amolyan „jó testvér”?
– Tipikus öcs-nővér páros voltunk. Volt, hogy megfojtottuk egymást – persze csak képletesen –, de nagyon tudjuk egymást szeretni. Én picit távolságtartóbb vagyok. Ő sokkal szeretetéhesebb. Épp ma van a szülinapja.

– Nyári tervek?
– A jogosítványomat szeretném megszerezni, a forgalmi vizsga előtt állok. De az érettségi és most az Anna-bál miatt is csúsztatnom kellett. Nehéz az oktató és számomra is megfelelő időpontot találni.