Kultúra

2015.04.17. 07:34

Nem a verseny, hanem a közös éneklés a fontos

Nem kell aggódni, fennmaradnak a sváb népdalok Magyarországon, van ki megőrizze őket - derült ki a 9. Megyei Német Népdalénekesi Fesztiválon.

kemma.hu

Jövőre veletek ugyanitt! – így köszönt el a 9. Megyei Német Népdaléneklési Fesztivál résztvevőitől Vértessomlón Hartdégenné Rieder Éva, a helyi német nemzetiségi általános iskola igazgatója csütörtökön.
A program életre hívója az első alkalmakkor még versenyezni hívta a gyerekeket, ám az évek folyamán átalakult a rendezvény, hiszen nem a megmérettetés, hanem a közös éneklés a fontos, s az, hogy tanuljanak egymástól.



Hartdégenné Rieder Éva zárásként külön örömét fejezte ki amiatt, hogy az egy órás fesztivál során sok kis alsó tagozatos – köztük legfiatalabbként a Várgesztesről érkező első osztályos Kemény Veronika – hallatta csengő, szép hangját, amely azzal kecsegtet, hogy a következő években sem szenvednek hiányt olyan résztvevőkben, akik megőrzik és a remények szerint továbbörökítik a sváb népdalokat.

A jövőre jubiláló programon a házigazdák és a szomszédos Várgesztes mellett csolnoki, kecskédi, táti, tarjáni fiatalok előadása szólóban, vagy harmonika, gitár kíséretében és – a szervezők és vendégek örömét fokozva – régmúlt idők népviseletében varázsolt el mindenkit. A fesztivál maradandó élményét a már hagyományos záró közös öröméneklés fokozta.



Cs. Benya Zsuzsanna előbb nyílt kóruspróbát tartott, megismerte, „felmérte” a gyerekek énekhangját, majd pedig vezetésével kialakult az „Es tönen die Lieder” ének csodaszép, háromszólamú kánonja, hogy erre a szép programra még napok, hetek múltán is emlékezzenek a résztvevők, vendégek egyaránt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!