Kultúra

2015.02.22. 12:00

Értékmentő tatabányai fotográfusok

Címkék#Tatabánya

A KÉP-SZÍN-TÉR Fotóművészeti Műhely fotósainak munkáiból látható összegző kiállítás a Tatabányai Múzeumban.

Veizer Tamás

A március közepéig látható tárlaton mintegy félszáz alkotás látható: részben az egyesületi formában működő alkotó műhely tagjai, részben a csoporthoz lazán kötődő fotográfusok mutatkoztak be. A tárlat egyben egyfajta összegzés is. Az előzményekről Szilágyi Zoltánnal, az egyesület elnökével beszélgettünk.

– A KÉP-SZÍN-TÉR Fotóművészeti Műhely Közhasznú Egyesület a 2001-től évente szervezett nyári fotótáborok résztvevőiből alakult meg 2004-ben. A szervezet munkáját 2007-től az egyesület elnökeként fogom össze Dallos István fotóművész szakmai vezetése mellett. A civil szervezetet hivatalosan 2005-ben is bejegyezték, amely a jogszabályi háttér nagymértékű változása ellenére ma is közhasznú jogállással rendelkezik.

– A szervezet létrehozásával mi volt a céljuk?
– A fotótáborok alatt fogalmazódott meg, hogy szervezeti keretet adjunk a tevékenységünknek, hogy jobban össze tudjuk fogni a Tatabányán és a vonzáskörzetben élő és a fotográfiával foglalkozó, vagy a téma iránt érdeklődő embereket. Egyesületként több lehetőségünk nyílt a képzések szervezésére, a bemutatkozásuk megszervezésére. Ezek a törekvések találkoztak más elképzeléseinkkel is: szeretnénk összegyűjteni, megőrizni és ápolni a Tatabányával összefüggésben lévő fotográfiai értékeket.

– Kik csatlakoztak a műhelyhez?
– Tagjaink elsősorban olyan alkotók, akik számára a fotózás az önmegvalósítás egyetlen művészi eszköze. De sokan forgolódnak az egyesület körül olyanok is, akik ugyan nem tagok, de a közös tevékenység, a programjaink révén velünk dolgoznak, részt vesznek a fotótáborokban, a túráinkon, bemutatkoznak a kiállításainkon. Erre jó példa a mostani múzeumbeli tárlat is: csaknem kéttucatnyi amatőr fotográfus képei láthatók a legkülönbözőbb témákban.

– Milyen programokat kínálnak az érdeklődőknek?
– Az egyesület legjelentősebb rendezvényei közé tartoznak a 2001 óta évente szervezett nyári fotótáborok az ipari skanzenben. A néhány együtt töltött nap alatt szakmai előadások, képelemzés, beszélgetés, az archaikus fotográfiai technikák felelevenítése szerepel a programok között. Emellett szervezetten eljuthatunk és fotózhatunk a Tatabánya történetében jelentőséggel bíró objektumokba, városrészekbe. Jártunk már az erőműben, a vízaknán, az egykori szénmosóban, de sikerült értékes szociofotókat készítenünk Mésztelep életéről is. Ez mind-mind olyan tényező, amely a táborban résztvevők szellemi, művészeti feltöltődését, megújulását, szakmai fejlődését szolgálják. A fotótáborban készült munkáinkat minden évben kiállításon mutatjuk be.

– Tevékenységüknek nemzetközi híre is van...
– Már 2005-ben sikerült a határon túl, Szlovákiában is bemutatkoznunk, 2010-ben pedig a lengyelországi Bedzinben élő fotósokkal kétéves közös projekt során készült képekkel léptünk a közönség elé Tatabányán és Lengyelországban. 2014-ben meghívták egyesületünket a Lévai Fotó Napok rendezvényre, ahol Bedzin testvérváros fotósaival közös kiállítást szerveztünk.

– Az értékmegőrzés fontos része tevékenységüknek. Ennek milyen látható dokumentumai vannak?
– Értékes gyűjtemények keletkeztek az elmúlt években, és bizony előfordul, hogy éppen a fotóink őrzik meg egy-egy épület, üzem emlékét. Az egyik fotós bejárásunkon készültek képek a Turul Moziról a bezárás évében a mozi épületében és környékén: az akkor készült kollekciót 2014-ben adományoztuk a Tatabányai Múzeumnak.

Előadások, fotóstúrák és nyári tábor – az évforduló jegyében

A KÉP-SZÍN-TÉR Műhely az idén ünnepli 10. születésnapját. Az évfordulóra jelent meg jubileumi képes kiadványuk, mely röviden bemutatja az egyesületet, a tagok egy-egy képét néhány soros információval, amelyet ő fontosnak tart elmondani. Az évfordulós programok egyike a jelenlegi kiállítás, amely a Tatabányai Múzeumban látható március 10-éig, ahol a tagok mellett a rendszeresen velük tevékenykedők is bemutatják egy-egy alkotásukat. Mindenki a saját munkásságát leginkább jellemző képeiből válogatott néhányat a kiállításra. A Tatabányai Múzeum ad majd otthont két érdekes előadásnak is: február 27-én 17 órától beszélgetős teadélutánra várják az érdeklődőket az analóg versus digitális fényképezés témakörében, március 13-án pedig A fényképezés evangéliuma – bevezetés a fotóelméletbe című előadással a fotózás érdekes aspektusait, lehetőségeit tárják fel. Április 29-én hosszú hétvégét terveznek Pilismarótra: a hagyományos fotótúrán bejárják a környéket, lehetőség nyílik majd a környék természeti szépségeinek megörökítésére. Az idei nyári fotóstábor június 19-én kezdődik a skanzenben.

-->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!