Ha azt állítja, hogy érti ezt a könyvet, Ön vagy zseni, vagy hazudik

James Joyce egy személyben a modern európai irodalom egyik legnagyobb hatású és legellentmondásosabb szerzője. Az 1881-ben, Dublinban született író főműve az 1922-ben befejezett Ulysses, amely a két főszereplő, Stephen Dedalus és Leopold Bloom tudatán átszűrve beszéli el egy teljesen szimpla dublini hétköznap történetét.

A mintegy hétszáz oldalas regénymonstrumról elmondható minden, és mindennek az ellenkezője is: az Odüsszeia vázára épülő fejezetek átláthatatlanul szövevényes motívumrendszerében nemcsak a hétköznapi olvasók, de a hozzáértők is könnyen elveszhetnek. Még nehezebb a dolguk a mű fordítóinak. Jól bizonyítja ezt az állítást, hogy Magyarországon néhány évvel ezelőtt egy teljes munkacsoport jött létre a könyv újrafordítására, az új verzió pedig 2012-ben jelent meg az Európa Kiadó gondozásában.

Kappanyos András irodalomtörténész, az MTA Irodalomtudományi Intézetének osztályvezető munkatársa, amikor a közelmúltban Tatabányán tartott előadást, adott egy kis ízelítőt a munka nehézségeiből a megyei könyvtárban összegyűlt hallgatóságnak. Szerinte az új fordítás megjelenése előtt forgalomban lévő, Szentkuthy Miklós által készített magyarítás, bár zseniális megoldásokkal is él, összességében inkább tekinthető önálló regénynek, mint hű Joyce-fordításnak. A szakember azonban úgy véli, a könyvben felhalmozott óriási műveltséganyagot még a legkörültekintőbb műfordító sem adhatja vissza maradéktalanul az angolul nem tudó olvasónak.

És még így sem ez James Joyce legproblémásabb alkotása! Utolsó regényét, az 1939-ben, tizenhat évnyi munka után befejezett Finnegans Wake-et annyira kemény diónak találták a fordítók, hogy mindezidáig csak részletei jelentek meg magyarul. Sokan kétségbe is vonják, hogy érdemes-e a teljes szöveget átültetni, hiszen a művészi sűrítésnek ez a foka szerintük semmilyen idegen nyelven nem közvetíthető. A másik tábor azonban amellett érvel, hogy még így is érdemes megpróbálkozni a lehetetlennek tűnő feladattal.

Javában készül Bozai Ágota teljes fordítása, amelyből az Új Forrás szeptemberi száma is közöl egy néhány oldalas szemelvényt. A folyóiratban olvasható rövid részletből is nyilvánvalóvá válik, miért nehéz mit kezdeni az emberi tudat után az öröklét, a mindenség végső kérdései fölött merengő szöveggel: az egymást érő nyelvi játékok, mitológiai és kultúrtörténeti utalások olyannyira exkluzív olvasmánnyá avatják a Finnegans Wake-et, hogy valószínűleg egy kisebb szobába össze tudna zsúfolódni a teljes hazai rajongótábora.

Csak egy rövid idézet az Új Forrásban publikált szakaszból: „Erreje amiújzseumba! Kallapra vigyázat. Ezitten a Willingdone múzséj. Ezitten pórrossz puska. Emmeg farancúzus. Mindent aszemnek. Eza pórosszok koppolyás lobogó rimarongya, rajtaj a z ázados meg szósznő. Eza golóbis lik-gatta ki a pórrossznak ászlaját. Salút a Porzikainak! Idde'' a rozsdás, éljen aki él, kisértessék az élet biztos! Ennyim.”

Szerb Antalról és Halász Gáborról is szó esik az új számban

A Joyce-részlet után egy rövidebb és egy hosszabb tanulmány olvasható az Új Forrás első őszi számában. Szűcs Balázs Péter Szerb Antal és James Joyce című írása a kiváló magyar író-irodalomtörténész Joyce-szal foglalkozó esszéit állítja szembe egymással, amiből kiderül, Szerb minden nagyrabecsülése ellenére sem tudott megbarátkozni az ír zseni műveivel.

Földesi Ferenc, az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattárának Tatán élő munkatársa pedig Halász Gáborról, a munkaszolgálatban elhunyt nagyszerű esszéistáról közöl tanulmányt: ahogy a szakember a lapbemutató esten elmondta, a Halász által felállított etikai és esztétikai mérce egyaránt egyedülálló a huszadik századi magyar irodalomban.

Földesi Ferenc, az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattárának Tatán élő munkatársa pedig Halász Gáborról, a munkaszolgálatban elhunyt nagyszerű esszéistáról közöl tanulmányt: ahogy a szakember a lapbemutató esten elmondta, a Halász által felállított etikai és esztétikai mérce egyaránt egyedülálló a huszadik századi magyar irodalomban.

-->