Lois Viktor: Az élővilágban csak az ember képes a megalázásra

– Új kiállítással érkezett Tatabányára, melynek a sokat sejtető „Megalázott embervilág – Stációk 1-5.” címet adta. Mit takar a kiállítás címe?
– A kiállítás arról szól, hogy az ember hogyan használja az őt körülvevő dolgokat, hogyan pazarol anyagot és energiát, miközben a világ problémái egyre csak sokasodnak. Arra a kérdésre keresem a választ, hogy mindez hogyan alakult ki? Hol, és hogyan érhető tetten az az emberi tevékenység, amely mindezt kiváltja? Ha belegondolunk, az élővilágban kizárólag az ember képes a megalázásra. Az oroszlán nem ásatja meg a sírját a gazellával, mielőtt megöli és felfalja – erre csak az ember képes.

– Látva legújabb alkotásait, rögtön szembetűnik, hogy az elmúlt években az Önre jellemző fémhasználat mellett újra visszatért "gyökereihez", azaz a faanyag megmunkálásához. 
– Így van, visszatértem a ’70-es években használt fontos alapanyagomhoz, a fához, s ezt vegyítem a – jórészt továbbra is újrahasznosított – fémek, fémhulladékok bevonásával, most épp mosógépek alkatrészeivel. 1987 és 2014 között készítettem hangszerszobraimat, de a pár éve már bennem motoszkáló gondolat az elmúlt hónapokban végre testet öltött. Nyugodtan mondhatjuk, hogy művészetemben fordulóponthoz, korszakváltáshoz érkeztem, amely nem csupán a felhasznált anyagok, hanem az alkotások mondanivalójában is tetten érhető.

– Mi vár a látogatókra, ha eljönnek megnézni a Megalázott embervilágot?
–A kiállított művek olyan szituációt ábrázolnak, ami mindenkivel előfordulhat élete során, a szobrok ezeket az élethelyzeteket szemléltetik. A pirosra festett gépi szerkezet a kihívást, míg a fából faragott emberi alak az organikus emberi testet szimbolizálja. A gépi szerkezeteket elektromos kábelek összekötésével egy központi kapcsoló indítja el, a szobrok rezdülésszerű megmozdulása a megalázás történetének origója. A látogatót öt stáció, öt mozdulatlan szobor fogadja – mindenki elgondolkodhat rajta, s szabadon eldöntheti, hogy beavatkozik-e ebbe a miliőbe vagy sem. Mindezt a központi kapcsolóval teheti meg, melynek megnyomásával az összes szobor életjelet fog adni. A kapcsoló megnyomásával elindul a megalázás, de hangsúlyozom, a látogató dönti el, hogy ezt megteszi-e. Ha elindítja, vállalnia kell a felelősséget emberi, erkölcsi mivoltában. Felelőtlenül nem lehet visszavonhatatlan történeteket elindítani, hiszen a megalázottban revans, bosszúvágy alakulhat ki, amely hosszú időre beleég a tudatába, s talán csak generációk múlásával lehet azon túllépni. A világtörténelemben rengeteg példát találunk erre vonatkozóan, azonban nemzetektől függetlenül, a közvetlen emberi kapcsolatokra szeretnék fókuszálni, hiszen elsősorban ott, a mindennapokban zajlanak ezek a történések.

– A kiállítás a „Stációk 1-5.” alcímet viseli. Ezek szerint várható a folytatás?
– Igen, ez egy alkotássorozat, minden egyes állomása egy-egy külön szobor. Az új műveket a régiekkel kiegészítve kell majd kiállítani. Az idő múlásával tehát a szobrok is alakulnak, sérülnek, kopnak, mutatják az emberi lét végességét, s egyben a megalázás, mint emberi interakció szemléltetőeszközeiként is funkcionálnak. A sorozat folyamatosan bővül, egyre nagyobb tereket igényel majd bemutatása.