Kultúra

2014.07.22. 19:15

Fiatal orgonaművész veszi át Baróti István helyét az esztergomi bazilikában

Az Esztergomi Bazilika nemrég elhunyt orgonaművész-karnagyának tevékenységét tanítványa Kováts Péter veszi át - írja a fidelio.hu

fidelio.hu

Kováts Péter 1979-ben született Pécsen. Zenei tanulmányait öt évesen a Nagyatádi Zeneiskolában kezdte, ahol zongorázni Czmerk Györgynél, szolfézst Balajthy Cecíliánál tanult. Első orgonatanára 1992-94 között Kárpáti József volt. Felkészítésével az 1994-es Salgótarjáni Országos Orgonaverseny két különdíját - köztük a legjobb Bach-játékért járó elismerést - kapta. Középiskolai tanulmányait a Váci Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte. 1998-ban felvételt nyert a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgonaművész-tanári szakára, ahol orgonát Pálúr János és Ruppert István osztályában, zongorát pedig Prunyi Ilonánál tanult. Hivatalos tanulmányai mellett a kezdetektől mestere volt Baróti István, az Esztergomi Főszékesegyház orgonaművész-karnagya.

2004-2008 között posztgraduális- és improvizációs tanulmányokat folytatott Franciaországban (Conservatoire de Reims és Conservatoire de Saint-Maur, Párizs), ahol még két diplomát szerzett: 2005-ben Reimsben, Pierre Mea osztályában Első díjat (Premier Prix d''Interprétation), majd 2008-ban Párizsban, Pierre Pincemaille neves improvizáció osztályában Improvizációs Aranymedált kapott, melyet a záróvizsga-bizottság egyöntetűen ítélt oda (Médaille d''Or d''Improvisation À l''Unanimité).

Több nemzetközi versenyen ért el szép sikereket: 2007-ben a Párizsi Nemzetközi Orgonaversenyen improvizációból bejutott a döntőbe, ahol az egyetlen díjat nem adták ki, de dicséretben részesült. 2009-ben az angliai St Albans-ban megrendezett Nemzetközi Orgonaversenyre egyedüliként interpretáció és improvizáció kategóriába is beválogatták és Tournemire-játékáért Dougles May-díjat kapott. 2011-ben, a Liszt-évben megnyerte a Weimari Nemzetközi Bach-Liszt Orgonaversenyt.

 

A hazai közönség számtalan alkalommal hallhatta játszani jelentősebb templomainkban, koncerttermeinkben, melyekből négy hangversenyét - Diplomakoncert a Zeneakadémia Nagytermében (2004), Liszt-est a budavári Mátyás-templomban (2004), Fiatal orgonaművészek hangversenye a Művészetek Palotájában a Nemzeti Hangversenyterem új orgonájának avatókoncert-sorozatán (2006), illetve a 23. Budapesti Bach-hét keretében, a Deák téri evangélikus templomban adott szólóestjét (2012) - a Bartók Rádió is leadta.

Zenekarokkal - mint a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara, MATÁV Szimfonikusok, Szegedi Szimfonikus Zenekar, Solti György Kamarazenekar, Erdődy Kamarazenekar - is közreműködött. 2010 nyarán Zamárdiban, az első magyarországi francia barokk stílusban épült orgona avatóünnepségén orgonált.

Filmzenét is készített 2002-ben Szabados Tamás operatőr Jelfák című természetfilm-sorozatához, mely több alkalommal került adásba a Duna Televízióban. Külföldön Németországban, Olaszországban, Szerbiában és Franciaországban koncertezett. 2012-es nürnbergi koncertjét a Bajor Rádió rögzítette és tűzte műsorára.

Egyházzenészként posztgraduális tanulmányai alatt a reimsi St. Maurice templomban orgonált és Párizsban is rendszeresen hívták különböző templomokba, melyek közül az ismertebbek: Saint Denis Székesegyház, Saint Vincent de Paul és Notre Dame de l''Assomption templomok.

2012 nyarától mestere mellett az Esztergomi Főszékesegyház orgonaművésze. Baróti István halála óta kinevezett utóda.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!