Kultúra

2014.06.13. 14:13

Az ember és természet kapcsolata az Által-ér völgyében

A Tatabányai Múzeum állandó kiállításának első szakaszát nyitották meg csütörtökön. A történelmi ökológia eszköztárát felhasználva mutatja be az emeleti kiállítótérben a térség múltját az Árpád-kortól a "indusztria bűvöletéig."

V. T.

Az új helyen új állandó kiállítást állítottak össze a Tatabányai Múzeum munkatársai. Pál Gabriella, a múzeum igazgatója elmondta: pályázati támogatásból most az állandó kiállítás első részét nyitották meg a nagyközönség előtt. A kiállítás koncepcióját Fűrészné Molnár Anikó, Kisné Cseh Julianna, Kiss Vendel és Pál Gabriella dolgozta ki: közben több pályázaton is indultak, és bár nyertek, a tervezettnél kisebb támogatás miatt módosítani kellett az állandó kiállítás felépítésén is. Ezért most a kiállításnak csak az egyik korszaka, az Árpád-kortól az ipar, a bányászkodás megjelenéséig, a hetvenes évekig  mutatja be a táj és az ember kapcsolatát, a környezet és az életmód változásait.

Schmidt Csaba polgármester kiemelte: a megnyitó előtt egy nappal még volt némi bizonytalanság, hogy a muzeológusok mindent be tudnak-e fejezni időre. S lám, sikerült a bemutatni a város, a környék múltjából egy darabot, amit remélhetően hamarosan követ majd a kiállítás újabb szeletének átadása. Hangsúlyozta: a kiállítás üzenete az, hogy az Által-ér mentén évezredek óta megtalálhatók az emberi kultúra nyomai. A kiállítás egységes koncepció szerint, új eszközökkel mutatja be ezt a múltat, történelmi korszakainkat.

A muzeológusok vezették végig a látogatókat a különböző kiállítási helyeken, bemutatták a multimédiás eszközöket, érdekességeket, térképeket. Látogatóbarát foglalkoztatókat alakítottak ki. Láthattuk a helyi építészeti örökségünket: a bányászkodás, az ipar emlékeit felvillantó terepasztalt a működő kisvonattal, azt a kétéltű csillét, amelyet Tatabányán alkalmaztak először sok más újítással együtt. A Tatabányai Múzeum néhány kiemelkedő jelentőségű régészeti leletet kért kölcsön a tatai Kuny Domokos Múzeumtól és a Magyar Nemzeti Múzeumtól.

Pál Gabriella megköszönte valamennyi közreműködőnek a segítséget, a támogatást, ami lehetővé tette, hogy Tatabánya új és vonzó látnivalóval gyarapodott.

Címkék#Tatabánya

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!