Kultúra

2014.03.24. 20:23

A növendékeit is magával hozta Snétberger Ferenc

A Tavaszi Fesztiválon a képzőművészeti időutazás – a Gyurkovich-gyűjtemény megnyitója – után a jazz vizeire evezhettünk a Snétberger Ferenc Trió – és a Snétberger Zenei Tehetség Központ növendékei – jóvoltából.

V.T.

A salgótarjáni származású Snétberger Ferenc Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas gitárművész édesapja nyomán vett először gitárt a kezébe. Klasszikus zenét és jazzgitárt tanult: a műfajok határait bátran feszegető stílusának, improvizációra építő előadásmódjának egyik csúcspontja az 1987-ben Dés Lászlóval és Horváth Kornéllal megalakított Trio Stendhal együttes. Reperotárját a roma örökség mellett a dél-amerikai hatásokkal, a flamenco és a klasszikus gitár motívumaival fejlesztette egyéni hangzású zenei nyelvvé.

A tatabányai koncerten, a Vértes Agorája nagyszínpadán valamennyi zenei irányzatból ízelítőt kaptunk. A trió műsorának fontos részét alkották azok a rögtönzésekkel teletűzdelt interpretációk, amelyekben a Zenei Tehetség Központ tanítványai is felléptek. Az 1988 óta Berlinben élő gitárművész korábban hat éven át tanított egy ottani zenei iskolában, és ez adta az ötletet, hogy a magyarországi központot hozzon létre, ahol ma már hatvan roma gyerek tanul zenélni. 

Címkék#Tatabánya
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!