Kultúra

2013.01.06. 09:52

Dobozokon állnak az üzenetek

Különleges kiállítás nyílt nyergesújfalui Kernstok Galériában. A szalézi rend magyaroszági megtelepedésének századik évfordulójára emlékeznek a vándortárlattal.

Fenyvesi Károly

A szalézi logó két grafikából áll össze. A háttérben egy stilizált, szaléziakra utaló S betű látható, amely a dombok közt kanyargó útként szeli át a Földünket jelképező kerek forma közepét. Az előtérben lévő, felfelé mutató piros nyíl a három körrel a fiatalokat átölelő szalézi jelképe, aki együtt van velük életük útján. Ugyanez a forma jelképesen megjeleníti a nekik kínált azon otthont is, amely a hit, az értelem és szeretetre méltóság három oszlopán nyugszik. A logó kézzel foghatóan, átjárhatóan ott volt pénteken délután a nyergesújfalui városháza alagsorában kialakított Kernstok Galéria bejáratánál a lépcsősor végén. Ezen keresztül érkeztek a meghívottak, az érdeklődők arra a kiállításra, amelyet az Utolsókból lesznek az elsők – A szalézi csoda címmel nyitott meg Mihelik Magdolna, a város polgármestere.

Ezt megelőzően, szintén a földszinti házasságkötő teremben, az eseményen megjelenteket – köztük dr. Völner Pál államtitkárt – elsőként Lux Ambrus köszöntötte. A helyi Szalézi-Irinyi Középiskola igazgatója többek közt arról szólt, hogy a szaléziak magyarországi letelepedésének századik évfordulója alkalmából rendezett centenáriumi eseménysorozat nyitánya a nyergesújfalui kiállítás. A vándorló kiállítás célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a 19. század csodatévőjeként emlegetett Bosco Szent Jánosra, a szalézi nevelői, lelkipásztori munka magyarországi eredményeire. A sorozat első állomása nem meglepetés, Nyergesújfalun kezdte meg működését az első magyarországi szalézi iskola.

Bosco Szent János (1815–1888)  az olaszországi Torinóban élt akkor, amikor a fiatalok kétségbeejtő szegénységben tengődtek. Saját életéből vett tapasztalatai alapján elkötelezte magát, hogy segítsen rajtuk. Munkássága másokat is megihletett. katolikus szerzetes rendet alapított, szaléziaknak nevezte el csapatát.

P. Ábrahám Béla SDB szalézi tartományfőnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a kiállítás senkit sem kényszerít semmire. Egyszerűen gondolkodásra serkent. Arra bíztat, hogy akinek kedve van, csatlakozzon a szaléziakhoz. Megköszönte azon huszonegynéhány diák munkáját, aki felkészült arra, hogy tárlatvezetőként kalauzolja az érdeklődőket.

A városháza alagsorában megtekinthető kiállításon mintegy hétszáz, harmincszor negyven centis doboz várja, hogy az érdeklődők elolvassák a rajtuk lévő feliratot, ha kedvük úgy tartja, átrendezzék a dobozokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!