2012.04.21. 08:07
Egyed Attila: a színpadtól a hegyekig
Egyed Attila a tatabányai Jászai Mari Színház színpadán talán legtöbbet játszó színész. De feltűnik a napokban moziba került, Berlinben Ezüst Medve-díjat nyert Csak a szél című filmben is.
- Fligeauf Bence, a rendező tavaly behívott egy próbafelvételre. Előtte két nappal kaptam meg a szöveget és igyekeztem rendesen felkészülni, komolyan vettem a feladatot. Talán ezért esett a választása rám a Géza rendőr szerepében.
- A kritika szereti a filmet, hiszen díjat nyert már Berlinben és Isztambulban is. Meglepte a siker?
- Meglepett, mert Fligeauf Bence egyedi filmnyelve azért nem minden néző számára fogyasztható. Azoknak biztosan nem jön be, akik a pergő, akciódús, gyors vágású akciófilmeket kedvelik. Tehát a lassú történetmesélés, a szereplőkön elidőző kamera, illetve az a bátor filmnyelv nem ígért ilyen sikert. Viszont a témaválasztás miatt azért mégis számítani lehetett arra, hogy nem marad visszhang nélkül az alkotás. Sok kolléga azt mondta, hogy nagyon erős és szép film, ugyanakkor van olyan portál, ahol a nézői szavazatok és kritikák erősen megoszlanak.
- Gézát, a rendőrt alakítja, aki sajnálkozik, hogy a romagyilkosok "elrontották" az üzenetet, amikor dolgos cigányokat is megöltek. A karaktert az életből vette, vagy csak a forgatókönyvnek megfelelően játszotta a szerepét?
- Szigorúan a forgatókönyv alapján dolgoztunk, mert a Bencének határozott elképzelése volt erről. Mégis sikerült néhány helyen megegyeznünk egy kis változtatásban, mert néhol kicsit didaktikusnak éreztem a rendőrök közti párbeszédet. Néha többet üzen egy tekintet, mint két súlyos mondat.
- Itt a Jászaiban több darabban játszik idén is. A Portugálban Retek szerepében tűnik fel, a Légy jó mindhaláligban Valkay tanár úrként tűnik fel, a Nórában pedig Krogstad, az ügyvéd. Melyik szerep a kedvence?
- Mindig azt kedvelem a leginkább, amelyikért a leginkább megdolgozom. A legnehezebb idén Retek szerepe volt. Sokhelyütt őt egy vicces és agresszív alkoholistának ábrázolják, de én megpróbáltam árnyalni ezt a képet. Hargitai Iván rendezővel annak a helyzetnek a mélyrétegeiben kutakodtunk, hogy mi történik egy egyszerű emberben, aki egy kis faluban elveszíti munkáját és aztán azt is, akit szeret. A magányos tehetetlenségtől a gyilkosságig vezető út eljátszására tettem kísérletet. Nem tudom sikerült-e. Csak azt, hogy a hétórás kezdés előtt nagyon szenvedek és csak akkor vagyok elégedett tíz órakor, ha úgy érzem, hogy bejártam ezt az utat. Vannak szerepek, amik egy hegy arrébb tolásához hasonlatosak. Az a jó, ha néha a nézők is úgy érzik, hogy ez sikerült.
- Szinte mindig negatív karaktert alakít. Miért alakult ez így?
- Éppen a minap beszélgettem arról a Karinthy Színházban, hogy jó lenne most már valami szimpatikus szereplőt alakítani. Szinte mindig erőszakos, furcsa, retardált vagy éppen buta karaktert játszom. Talán a fiziológiámból adódik. Ráadásul sokan szenvedélyes, végletes embernek tartanak, holott én magamat egy csendes, szemlélődő alaknak érzem. Igazán azokat a szerepeket szeretem, ahol leáshatok egy összetettebb személyiség mélyrétegeibe.
- A tatabányai színház mellett játszik még a fővárosi Örkény és Karinthy Színházakban és Székesfehérváron is. Hogy tudja ezt a sok munkát így összeegyeztetni?
- A Karinthyban több előadásban is játszom, Fehérváron főszerepet kaptam egy vígjátékban, az Örkényben a Finitóban szerepelek, de a Trafóban is benne vagyok egy új darab előkészületeiben, valamint az Anna Frank naplója egy olyan verzióját s próbáljuk, amelyet rendhagyó módon egy fővárosi zsinagógában adunk elő. Mindezt nehéz összeegyeztetni, de nem akarok nyavalyogni, mert örülni kell annak, ha hívnak.
- Mit csinál a legszívesebben akkor, ha adódik egy kis szabadsága?
- Szinte minden szabad időmet a hatéves kisfiammal töltöm. Régebben sok időt szenteltem a hegymászásnak is, de most csak néha lódulok neki egy újabb csúcsnak. Friss levegőt szívni a hatalmas csöndben nagy élmény. Órákig tudom nézni egy-egy ilyen magashegyi túrán az alattunk váltakozó felhőket.
- Ez a hobbi meglepő annak fényében, hogy eredeti végzettsége szerint tengerész...
- Az is szabadságérzetet ad. A Lékai Hajózási Szakközépiskolában végeztem és valóban az szerepel a papíromon, hogy hajózási szakember. Sok tengerész van a családban, így nem véletlen, hogy ezt az utat választottam. Ám 18 évesen elrabolt a színészet. Az a szakma, amely a létező legszabadabb.
Névjegy
Középiskolai végzettsége szerint tengerész. Elvégzett 5 félévet az ELTE-n magyar-angol szakon.1990-1993.- Bodnár Sándor Színiakadémia
1993- kassai Thália Színház
1993- Budapesti Kamaraszínház
1996- kecskeméti Katona József Színház
1999-2003 - nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház
2003-2007 - Bárka Színház
2007-től szabadúszó
Díjai:
2003 - Pécs - Országos Színházi Találkozó: Shakespeare: vízkereszt, vagy amit akartok (rendező: Novák Eszter) - A MASZK Országos Színészegyesület színész zsűri díja: A legjobb férfi alakítás
2010 - Jászai Mari -díj
1990-1993.- Bodnár Sándor Színiakadémia
1993- kassai Thália Színház
1993- Budapesti Kamaraszínház
1996- kecskeméti Katona József Színház
1999-2003 - nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház
2003-2007 - Bárka Színház
2007-től szabadúszó
Díjai:
2003 - Pécs - Országos Színházi Találkozó: Shakespeare: vízkereszt, vagy amit akartok (rendező: Novák Eszter) - A MASZK Országos Színészegyesület színész zsűri díja: A legjobb férfi alakítás
2010 - Jászai Mari -díj -->