Kultúra

2011.09.30. 15:54

Premier előtt: szombaton este Légy jó mindhalálig a Jászaiban

Pirandello drámájával ellentétben nem „Hat szerep keres egy szerzőt”, pontosabban keresett, hanem Móricz Zsigmond ismert regényének, a Légy jó mindhalálig musical változatának bemutatásához kerestek rendezőt a Jászai Mari Színházban, akit Pesty-Nagy Kati személyében találtak meg.

Palásti Péter

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Pesty-Nagy Kati rendezi a Légy jó mindhalálig musicalt
[/caption]Szombaton 19 órakor kezdődik a premier, aminek külön érdekessége, hogy az új főszereplő, az oroszlányi Kiss Krisztofer együtt játszik azzal a tatabányai Aradi Imrével is, aki 15 évvel ezelőtt ugyancsak Nyilas Misit alakította ugyanezen a színpadon, de most a reskontó-tolvaj, Török János bőrébe bújik. Hármójukkal a főpróba után beszélgettünk.

Mivel a művészek nem mérnöki pontosságú emberek, nem volt meglepő, hogy a megbeszélt időre egyikük sem tudott elszabadulni a színpadtól, mint ahogy az sem, hogy több mint hatvan perccel később oly oldottan kezdtünk beszélgetni, mint ha régi ismerősök lennénk. Meghatározó szerepe volt ebben a rendezőnőnek, aki egyebek mellett elmondta, hogy a színház új igazgatóját, Crespo Rodrigót régóta ismeri, mégis meglepte, hogy ilyen hamar felkérte egy komoly munkára.

Nem titkolta, hogy örömmel jött, hiszen 12 évi hegedülés után mégis opera-rendezői szakon diplomázott, ám azóta több sikeres musicalt is színpadra állított. A hölgy csillogó szemekkel idézte fel, hogy már 11 esztendős korában is rendezett. Igaz, akkor még nem egy teljes darabot, csupán a Három nővér egyik jelenetét Csehov drámájában, mert csak így volt hajlandó eljátszani Mása szerepét Földessy Margit stúdiójában. Később, még diplomájának megszerzése előtt is rendezett a fővárosban épp úgy, mint Székesfehérváron.

Legemlékezetesebb munkája az „Antonius kardja” volt, amit még San Franciscóban is bemutattak, de azt nem tudja, hogy a ma esti premier hanyadik is az életében. Az viszont biztos, hogy közvetlen munkatársai közül sok ismert szakember segítette elérni az összhatást, köztük Molnár Ferenc koreográfus, akit a produkció erős talpkövének nevezett.

A nála jóval fiatalabb, csak két hét múlva 12 évessé váló Kiss Kristofer a másik, akire a szereplőválogatáskor hamar rátaláltak, mert a srác mindenkit elbűvölt az énekével és kedvességével. A művésznő úgy fogalmazott, hogy az oroszlányi Ságvári iskola 6. osztályos diákjának a hangja kész csoda. Nem csak ősi tudás van benne, hanem akadnak pillanatok, amikor az ember úgy érzi, mint ha maga a jóságos Isten énekelne.

Valószínűleg szándékosan használt ilyen nagy szavakat, s az sem lehetett véletlen, hogy sietve hozzátette: Azért ez a mű elsősorban nem ifjúsági, hanem társadalmi regény, ezért a történetet mentesítettük minden giccstől. Ennek ellenére törekedtünk arra, hogy egyszerre fellelhetők legyenek benne a hollywoodi látványok, s a csehovi értékek egyaránt.

Fontos szerep jut ebben a különleges nevű Krisztofernek, aki elárulta, hogy már két éve szintetizátorozni is tanul a környei művészeti iskolában, mert a gitár szakon már nem volt hely. Énekelni viszont mindig is tudott, amit bizonyít, hogy harmadikos korában már nyert ilyen versenyt. A slágfertig, határozott srác azt is megosztotta velünk, hogy szerinte édesapjától örökölte hallását és szép hangját, ennek ellenére az édesanyja beszélte rá, hogy menjenek el a szereplőválogatásra. Ott a 13. sorszámot kapta, s bizony nagyon boldog lett, amikor később megtudta, hogy övé a főszerep. Szülei után elsőként ezzel anyai nagymamájának dicsekedett el az Interneten keresztül. Osztályfőnöke, Horváth Gabriella és tánctanára, Hegyi Mónika ugyancsak örült a nagy lehetőségnek, osztálytársai pedig csak néztek, néztek és néztek, majd azt mondták, hogy majd megnézik. Ma este ők is láthatják. Aki pedig nem, az bepótolhatja a későbbi előadásokon.

Tatabányán először látható technikai megoldások

Pesty-Nagy Katitól megtudtuk azt is, hogy júliusban tartották a gyerekszereplők táborát, s csak augusztus 22-től azokat a próbákat, amelyeken már a felnőtt színészek is részt vettek. Örült annak, hogy elképzeléseit mindenki gyorsan megértette, s hamar kialakult az összhang, amit csak csiszolgatni kellett. Főleg azokban a szituációkban, amelyekben az egyszerű díszletek ellenpontozásaként fontos szerepe lesz a modern technikai berendezéseknek, mert vetítéseket is alkamazanak majd, amiket színházi keretek között valószínűleg először láthat a közönség Tatabányán. Mint ahogy Kiss Krisztofert és gyerekszereplő társait szintén, akik között a Nyilas Misit alakító fiúcska mellett sok tehetséges fiatal látható még, akik előbb-utóbb bizonyára szintén főszerephez jutnak.

Felnőtt korszakának jelentős állomása ez

Aradi Imre 15 éve játszotta Nyilas Misi szerepét ugyan ebben a drámában, most viszont Török János alakját formálja meg. Mint mondta, nem érzi hátralépésnek azt, hogy nem ő a főszereplő, hiszen 26 éves férfiként ebben a darabban nem is lehetne az. A reskontó-tolvaj figurája viszont épp illik hozzá, színészi pályafutása felnőtt korszakának jelentős állomása.

Megtudtuk tőle, hogy a két tatabányai bemutató között öt éven át még sok népházas előadásban vett részt, majd 2001-ben Budapestre került az Arany10 Musical Stúdióba. Később a Pikoló Színházba, majd a Pesti Magyar Színiakadémiára került, ahol Huszár László és Sipos Imre segítették őt leginkább a mesterség még jobb megismerésében.

Bizonyára sokan emlékeznek rá a Társulat című tehetségkutató tévéműsorból is, aminek eredményeként övé lett Pázmány szerepe. Ezt követően Szolnokra került, de három éve már a Katona József Színház társulatának tagja. Itt is sok feladatot kap, remekül érzi magát, s bízik abban, hogy egyszer majd eljátszhatja Bergert is a Hair című musicalből.

Arra a kérdésre, hogy melyik várost érzi leginkább magáénak, úgy válaszolt, hogy jelenleg Kecskeméten él, az az otthona, de Tatabánya az itthona, ahova mindig szívesen jön vissza.

Palásti Péter Tatabányán először látható technikai megoldások Pesty-Nagy Katitól megtudtuk azt is, hogy júliusban tartották a gyerekszereplők táborát, s csak augusztus 22-től azokat a próbákat, amelyeken már a felnőtt színészek is részt vettek. Örült annak, hogy elképzeléseit mindenki gyorsan megértette, s hamar kialakult az összhang, amit csak csiszolgatni kellett. Főleg azokban a szituációkban, amelyekben az egyszerű díszletek ellenpontozásaként fontos szerepe lesz a modern technikai berendezéseknek, mert vetítéseket is alkamazanak majd, amiket színházi keretek között valószínűleg először láthat a közönség Tatabányán. Mint ahogy Kiss Krisztofert és gyerekszereplő társait szintén, akik között a Nyilas Misit alakító fiúcska mellett sok tehetséges fiatal látható még, akik előbb-utóbb bizonyára szintén főszerephez jutnak.

Felnőtt korszakának jelentős állomása ez Aradi Imre 15 éve játszotta Nyilas Misi szerepét ugyan ebben a drámában, most viszont Török János alakját formálja meg. Mint mondta, nem érzi hátralépésnek azt, hogy nem ő a főszereplő, hiszen 26 éves férfiként ebben a darabban nem is lehetne az. A reskontó-tolvaj figurája viszont épp illik hozzá, színészi pályafutása felnőtt korszakának jelentős állomása.

Megtudtuk tőle, hogy a két tatabányai bemutató között öt éven át még sok népházas előadásban vett részt, majd 2001-ben Budapestre került az Arany10 Musical Stúdióba. Később a Pikoló Színházba, majd a Pesti Magyar Színiakadémiára került, ahol Huszár László és Sipos Imre segítették őt leginkább a mesterség még jobb megismerésében.

Bizonyára sokan emlékeznek rá a Társulat című tehetségkutató tévéműsorból is, aminek eredményeként övé lett Pázmány szerepe. Ezt követően Szolnokra került, de három éve már a Katona József Színház társulatának tagja. Itt is sok feladatot kap, remekül érzi magát, s bízik abban, hogy egyszer majd eljátszhatja Bergert is a Hair című musicalből.

Arra a kérdésre, hogy melyik várost érzi leginkább magáénak, úgy válaszolt, hogy jelenleg Kecskeméten él, az az otthona, de Tatabánya az itthona, ahova mindig szívesen jön vissza.

Pesty-Nagy Kati rendezi a Légy jó mindhalálig musicalt -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!