2011.08.23. 13:39
Először próbált Nyilas Misi felnőtt színészek körében
Örömteli ének, magával ragadó tánc és megannyi vidám pillanat párosult egy napon – így foglalható össze Móricz Zsigmond klasszikusa, a Légy Jó mindhalálig musical feldolgozásának első olvasópróbája a tatabányai Jászai Mari Színházban.
A gyerekek a táborban megtanult táncot is bemutatták
[/caption]
A Jászai Mari Színház, Népház közeljövőben bemutatandó darabjának, a Légy Jó mindhalálig című musical olvasópróbanapján találkozott egymással először a teljes színi gárda, a megannyi fiatal és felnőtt színész.
Pesty-Nagy Kati rendező a játszók előtt vázolta elképzeléseit Móricz katartikus történetéről. Majd az olvasópróba hagyományaitól kissé eltérően a darab felolvasása közben az előadás nyolc és tizenkét év közötti gyerekszereplői a már begyakorolt zenés jeleneteket elő is adták.
– A lassan száz éve született Móricz Zsigmond-regény musical változatát 1991-ben mutatták be Kocsák Tibor zenéjével és Miklós Tibor szövegkönyvével. Az ősbemutató húszéves jubileuma alkalmából színházunk olyan izgalmas premierre készül, amely Nyilas Misi örökérvényű történetén keresztül mesél hitről, emberi tartásról,
szeretetről, szerelemről fiataloknak és idősebbeknek egyaránt – nyilatkozta Crespo Rodrigo színi direktor.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Olvasópróbán a felnőtt színészek
[/caption]
A színpadon látható tizenhét gyerekszereplő a színház „Légy jó!” tábora alatt valódi kis csapattá kovácsolódott össze. Mivel a fiatalok három hete újra keményen dolgoznak, nemcsak szerepeiket, de az előadás sikerre viteléhez nélkülözhetetlen színházi létet is mind jobban magukénak érzik.
A Nyilas Misiként a főszerepben debütáló Kiss Krisztofer mellett az október 1-ei premieren Egyed Attila, Spindler Béla, Vikidál Gyula, Sánta László, Major Melinda és Bajza Viktória alakítja a főbb szerepeket.