Kultúra

2011.01.17. 07:11

Újabb Jászait kapott Egyed Attila

Egyed Attilának, ahogy ő maga fogalmazott, rövid időn belül két Jászai állt a házhoz. Másodikként az ászári születésű nagy díváról elnevezett gyűrűt, a tatabányai színház közönségdíját kapta meg.

Kemma.hu

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Egyed Attila a Jászai gyűrűvel
[/caption]

– A tatabányai színházba gyakorlatilag évekig hazajöttem mindig. Az évek során ez az egész ház befogadott minket és megszeretett, ez kölcsönös volt és ennek köszönhetően családias hangulat alakult ki – fogalmazott a Jászai-díjas színművész.

– Mely darabok voltak a legemlékezetesebbek az itt eltöltött évek alatt?
– A negyedik kapuval kezdtük a munkát, én akkor érkeztem Novák Eszterrel. Az egyik legszebb munka volt. Nagyon közel állt a szívemhez az egész csapatmunka és a rendezés is. A szecsuáni jólélek is nagyon. A kamaradarabok közül a Van Gogh szerelme, amit ki tudnék emelni. Ezzel sokat küszködtem, és sok munkám volt benne, de megérte. Fontos volt az Olivér, mert egy ilyen nagy kiállítású zenei darabbal megmérettetni önmagát egy színháznak az egy fontos dolog, és úgy tűnt, sikerült számunkra. Hiszen nagy zenekart, statisztériát, gyerekeket tudott a darab mozgósítani, és kiderült, erre is képesek vagyunk. Óriási sikere volt.

– A jövőbeni terveiről mit tudna elmondani?
– Az új igazgatóval még nem találkoztam, nem tudom, mik a szándékai, tervei. Egy valami biztos, hogy nagyon köszönöm azoknak, akik rám szavaztak és azoknak is köszönöm, akik nem szavaztak rám, mert ezzel azt jelezték, hogy eljöttek a színházba és fontos számukra a színház. Most különösen fontosak a színházak, mert drámai folyamatok indultak el, gondolok itt a József Attila Színház bezárásra, amiről néhány nappal ezelőtt született meg a döntés. Szerintem tartsák fontosnak a színházakat, szeressék és vigyázzanak rá, ez a legfontosabb. A jövőmről nem tudok mondani semmit, ami kissé számomra is furcsa, mert 19 éve vagyok a pályán és még nem fordult elő, hogy ne tudjam félévre előre, hogy milyen munkám lesz és hol. Ez a jelentős sikerek után nagyon meglepő, hogy ilyen helyzetben vagyok, de hát nem vagyok egyedül. Sokan vagyunk így, sok jó színész van, aki keresi a helyét, de egyre kevesebb a hely.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!