beruházás

2019.10.09. 07:00

Új funkciót kapott a Kapcsolatok Háza Esztergomban

A projektet az esztergomi önkormányzat a Területi és Településfejlesztési Operatív Program pályázatának keretében tudta megvalósítani.

Pöltl Zoltán

Forrás: 24 Óra

Fotó: Pöltl Zoltán

Turizmusról szóló szolgáltatásoknak helyet adó termek, közösségi, civil célokat szolgáló termek, műhelyszobák, szabadtéri színpad és kertmozi található a Kapcsolatok Házában, melyet október 7-én adtak át. A Széchenyi tér 14. szám alatt lévő, mintegy 400 négyzetméteres ingatlanon korábban az ÁNTSZ városi irodája is működött, majd miután a szolgálat kiköltözött az épületből, több évig üresen állt.

A műemléki védelem alatt álló, a főtéri műemléki házak sorába szépen illeszkedő ingatlan ügyét 2016-tól, először tulajdonjogi, majd tervezési, előkészítési, engedélyeztetési folyamaton vitték keresztül. A Kapcsolatok Háza projekt megvalósítását az esztergomi önkormányzat a Területi és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán való sikeres részvételnek köszönhetően tudta megoldani.

A nettó áron közel 300 millió forintos beruházás befejezését, illetve az átadást ünneplők között dr. Völner Pál országgyűlési képviselő, Popovics György, megyénk közgyűlésének elnöke, Hernádi Ádám, Esztergom turisztikai fejlesztéséért felelős miniszteri biztos és Romanek Etelka, Esztergom polgármestere is ott volt.

Az ünneplőkkel együtt a nemzeti színű szalag átvágása után ők is megtekintették a komplexumot, melynek a főtérről és a Kis-Duna sétány felől is van bejárata. A több kisebb épületrészből álló, háromszintes ingatlanegyüttesben egyebek mellett több rendezvényterem, fogadó- és információs terület, irodák, raktárak, mellékhelyiségek, emeleti és tetőtéri foglalkoztató szobák, kertmozi, kávézó is található.

A beruházás

A Széchenyi tér 14. szám alatti régi épület és telek Borosházi Tamás tervei és Philip Frigyes főépítész és munkatársai segítségével vált Kapcsolatok Házává, először a tervezőasztalon. A közel 300 millió forintos beruházást a közbeszerzésen a Franbau Kft. nyerte meg és vitte végig. A műemléki védelem alatt álló épület átalakítását célzó projekt végül nagyobb részben, 67 százalékban állami, kisebb részben 33 százalék önkormányzati tulajdonú ingatlanon valósult meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában