a siker kapujában

2019.02.01. 13:45

Íme az első három lány, aki meghívást kapott a Tündérszépek fotózására

Javában zajlik a Tündérszépek jelentkezőinek előzsűrizése, amelynek során már a fotózásra is elkezdtük behívni a lányokat. Nézd meg, kik kaptak már meghívót, és ne feledd: február 10-ig még te is jelentkezhetsz, ha közéjük szeretnél kerülni!

Kemma.hu

Hajrájához ért a Tündérszépek jelentkezési időszaka, ami azt jelenti, hogy már javában tart az előválogatás: a beküldött fotók alapján a szakmai zsűri ezekben a napokban dönt arról, hogy kiket hív be a hárommillió forintos összdíjazású verseny megyei fordulóját megelőző fotózásra, ahol teljes portfólió-anyagot készít a versenyzőkről Dallos István fotóművész a Gyémánt Fürdőben.

Ha úgy érzed, hogy neked is ezek között a lányok között a helyed a Tündérszépek szépségversenyen, most még nem késő jelentkezni, hiszen, ahogy az a versenyszabályzatban is olvasható, a február 10-i jelentkezési határidő után választja majd ki a szakmai zsűri azt a 30 lányt, aki bekerül a megyei fordulóba.

A Tündérszépek versenyre Komárom-Esztergom megyében állandó vagy ideiglenes lakcímmel rendelkező, valamint a megye területén született hölgyek, vagy az itt található oktatási intézmények hallgatói jelentkezhetnek, akik a jelentkezés idején már betöltötték a 16. életévüket, de a döntő napjáig nem töltik be a 30. életévüket. Jelentkezés és további részletek a kemma.hu/tunderszepek oldalon.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a 24 Óra és a Kemma.hu elsőként a megye legszebb hölgyeit szeretné megtalálni, majd megyei fordulóból a közönség három, a zsűri pedig egy hölgyet juttat tovább a regionális megmérettetésre. Innen szintén az olvasói voksok és egy elismert szakemberekből álló zsűri ítélete alapján léphetnek a legszebbek az országos porondra, ahol 13 megye Tündérszépét választják majd meg, májusban. A dicsőségen túl minden fordulóban értékes nyeremények illetik meg a legjobban szereplő hölgyeket, összesen 3 millió forint értékben.

Íme, az első három lány, aki már egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy az ország Tündérszépe legyen. Érdemes a február 2-i 24 Órát is megnézni, ugyanis abban még egy lányt bemutatunk, akit behívtunk a fotózásra! A jelentkezők pedig figyeljék a mailfiókjukat, hiszen már érkeznek az értesítések arról, hogy bekerültek a fotózásra.

A 20 éves komáromi Kovács Veronika (Beküldött fotó)
A 20 éves, Esztergomban élő Katona Bianka Diána (Beküldött fotó)
A 18 éves tatabányai Járóka Fanni (Beküldött fotó)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában