tour de Táncsics

2019.06.03. 19:00

Több mint 250 ezer forintot gyűjtöttek a biciklisek a kisbéri gimnáziumnak

„Tour de Táncsics” jótékonysági biciklitúrát szerveztek Kisbéren, mellyel a Táncsics gimnázium hátrányos helyzetű tanulóit segíti majd az iskola.

Kemma.hu

Forrás: beküldött

A jó ügyért kerekeztek Kisbéren június első hétvégéjén egy jótékonysági kerékpározáson, melyet az Amway szervezett. Több mint százan bicikliztek a Táncsics Mihály Gimnázium hátrányos helyzetű diákjaiért, és összesen 278 ezer forintot gyűjtöttek össze.

A jótékony célú biciklizés a terveknek megfelelően indult, számol be a gimnázium Facebook-oldalán. A rövid köszöntők és a bemelegítés után fél tízkor elindult a kerekezés. 136-an regisztráltak a kezdésig, így hosszú sorban indult a menet Bakonysárkány felé. Az első pihenő- és frissítőpont Bakonysárkányon volt. Itt a csapat egy része visszafordult, hogy teljesítse a távot vissza Kisbérre, a többiek (kb. 50 fő) pedig továbbindultak Akán keresztül Ácsteszérre.

Az akai emelkedők jól megdolgoztatták a kerékpárosokat, de mindenki hősiesen utasította maga mögé a kilométereket. Ácsteszéren a Táncsics szobornál volt a következő frissítőpont, ahol a hátralévő kilométerekre „feltankolt” a csapat. A biciklisek egy kis koszorút is elhelyeztek az ácsteszéri Táncsics-szoborhoz, majd tovább indultak Bakonyszombathelyi felé.

Bakonyszombathelyen Kisbér felé kanyarodva még egy-két dombocska állította erőpróba elé a biciklizőket, de senki nem adta fel. Az utolsó tartalékokat előhúzva az első kerekezők még a déli harangszó előtt beértek a gimi udvarára. Fáradtan, de jókedvűen érkezett meg mindenki a célba, ahol frissítő és fincsi újhagymás zsíros kenyér várt mindenkit.

A rendezvény végén Csévéné Takács Bea átadta az „óriáscsekket„ a gimnázium alapítványának, amelyen 278 ezer állt. A 136 regisztrált kerekező által befizetett 136 ezer forintot az Amway Hungária Kft. megduplázta,illetve volt még 6 ezer forint külön támogatás is. Az összegyűlt összeget az intézmény a hátrányos helyzetű gyermekek tankönyveinek beszerzésére, idegennyelv tanulásuk finanszírozására és étkezési hozzájárulásukra fordít majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában