„az jó hírért...”

2018.03.04. 07:28

Nem fogja elhinni, mit készülnek kialakítani Tatán!

Elképesztő beruházásokra készül Baj, Dunaszentmiklós és a Neszmélyi Borút Egyesület vezetősége Tatán és környékén, amire már meg is kapták a keretet.

P. P.

A 2015-ös év európai fája verseny második helyezettje, a tatai nagy platán a Tatai tó partján 2015. március 5-én. A fa az Ökotárs által szervezett magyarországi Az év fája versenyen 2014-ben az elsõ volt. Az idei év európai fája egy észtországi focipálya közepén álló tölgy lett.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Máthé Zoltán

A már meglévő és az újonnan létrehozandó turisztikai látványosságokat és programokat kívánják „összegyúrni” még vonzóbbá Baj és Dunaszentmiklós, továbbá a Neszmélyi Borút Egyesület vezetői.

Az általuk alkotott konzorcium 57 millió forintnyi állami támogatást kapott a Tatai-medence, és a Gerecse nyugati része ismertségének gyarapítására. Sajtótájékoztatójukon egyebek mellett megtudtuk tőlük, hogy terveik között szerepel három látogatóközpont kialakítása.

Az egyik a tatai kisállomás közelében található hajdani pezsgőgyár ódon falai között lenne, ahol a hagyományos szőlőművelés tárgyai láthatók majd. A másik Bajon, az Esterházyak úgynevezett kispincéjében, de előtte ezt az épületet alaposan fel kell újítani úgy, hogy a hozzá tartozó birtokot továbbra is a Jávorka szakközépiskola diákjai használják majd gyakorlókertként.

A harmadik helyszín egy tanösvény lesz Tata – Baj – Tardos – Dunaszentmiklós – Neszmély – Dunaalmás területein. Két és fél éven belül létrehoznak még 12 ökoturisztikai bemutatóközpontot is interaktív elemekkel. Fő céljuk ugyanis nem más, mint annak elérése, hogy a Neszmélyi Borvidék újra olyan ismert és elismert legyen, mint régen volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában