komárom

2018.02.17. 10:37

Tánccal és csellóval emlékeztek meg névadójukról a jókaisok

A hagyományokhoz hűen idén is immár huszonharmadik alkalommal rendezték meg a Jókai-emléknapot a Jókai Mór Gimnáziumban.

Nagy Tamás

A 11.b osztály tanulói koszorúzták meg a Jókai-szobrot

Fotó: Nagy Tamás

Az iskola tanárai, diákjai és a meghívott vendégek pénteken az intézmény tornatermében gyűltek össze. A megjelenteket, köztük dr. Molnár Attila polgármestert Petzke János igazgatóhelyettes köszöntötte és nyitotta meg egyben az emléknapot.

– Lassan 50 éve működik egy nagyszerű hagyomány a gimnázium életében, aminek keretében kétévente az iskola névadójának, városunk neves szülöttjének a tiszteletére emléknapot tartunk – mondta Petzke János. Az igazgatóhelyettes hozzátette: a rendszerváltozás óta a megye középiskoláin kívül már nemcsak az észak-komáromi Selye János Gimnáziumot hívják meg az emléknapra, hanem a többi felvidéki magyar tanítási nyelvű gimnáziumok közül is jó néhányat.

A jeles nap alkalmából az iskola korábban pályázatot hirdetett, amelyre tíz középiskola 86 tanulója jelentkezett, illetve 113 munkát küldött be a felhívásra. Az ünnepségen méltatták a diákok munkáit, majd a legjobbakat oklevéllel és jutalommal díjazták.

A 11.b osztály tanulói koszorúzták meg a Jókai-szobrot
Fotós: Nagy Tamás

Az ünnepségen közreműködött szavalattal Nagy Gergely Miklós és Éri Dominik, csellón játszott Székely Laura, az iskola énekkara egy Republic-dalt énekelt el és a Komáromi Garabonciás Együttes tagjai táncokat adtak elő.

További részletek a 24 Óra február 17-i számában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában