Tableteket kaptak a kecskédi diákok

A kecskédi általános iskola vezetése úgy határozott, hogy azon kecskédi családok számára biztosítanak informatikai eszközöket, ahol az hiánycikk.

W. Zs.

Forrás: Shutterstock

Miként az ország minden iskolájában, úgy a kecskédi általános iskolában is több mint egy hónapja indult el a digitális oktatás. Mára a kezdeti gyermekbetegségeken is sikerült túllépni, és remek együttműködésről beszél az intézmény igazgatója, ha gyermek, szülő és pedagógus között kialakult kapcsolatról és a járványhelyzet okozta váratlan helyzetről kérdezzük. Az iskola vezetése hetekkel ezelőtt úgy határozott, hogy azon kecskédi családok számára biztosítanak informatikai eszközöket, ahol az hiánycikk. Így tíz diák kapott tabletet.

– Osztályfőnöki felmérések alapján kerültek az oktatási intézmény digitális eszközei a családokhoz, de ugyanezt a módszert alkalmaztuk a szülőknél, két héttel a digitális oktatásra való átállás után – nyilatkozta lapunknak dr. Karácsonyiné Handl Mária. Az igazgató hangsúlyozta, hogy ezúton is köszönetet mond minden szülőnek azért, amiért tantárgyakra lebontott értékelést adtak.

– Sokszor őszinte kritikát fogalmaztak meg felénk, így hamar tudtak módosítani a rendszeren – mondta az igazgató, aki a pedagógusokkal történt egyeztetés után több fronton is próbált könnyíteni a diákok és a szülők helyzetén. Első lépésben ideiglenes órarendet állítottak össze, melyben a gyerekek életkori sajátosságait helyezték előtérbe és a napi leterheltséget próbálták egyenletesen elosztani. – Most nem az a cél, hogy a diákoknak annyit tanítsunk meg, amit az iskolapadban megkövetelnénk tőlük. Inkább az, hogy olyan feladatokat adunk nekik, amelyekkel segítjük a tananyag megértését és az önálló tananyagfeldolgozást – zárta szavait dr. Karácsonyiné Handl Mária, az intézmény direktora.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában