március 15.

2020.03.15. 20:28

Szűk körben emlékeztek Táncsics szülőfalujában

Szerényen emlékeztek meg az 1948-as szabadságharc hőseiről Ácsteszéren.

G. D. V.

Szerényen emlékeztek meg az 1948-as szabadságharc hőseiről Ácsteszéren.

Forrás: 24 Óra

Fotó: Dallos István

Csütörtökön a falu óvódásai tartottak kis műsort Táncsics Mihály szülőházánál, majd a gyerekek saját készítésű, nemzeti színű papírdíszeiket szúrták le a ház elé, a földbe. Az óvoda vezetője, Reif Jánosné és a település polgármestere, Vuts Norbert koszorút helyezett el a ház falára, vasárnap pedig, az eredetileg tervezett nagyszabású ünnepség helyett, szűk körben helyeztek el koszorút a város vezetői a községházzal szemben lévő Táncsics Mihály-szobornál.

– Úgy gondoltuk, hogy az emberek biztonsága az első, ezért lemondtuk a hivatalos rendezvényt, és csak szűk körben róttuk le a tiszteletünket – magyarázta a polgármester, aki hozzátette, egy komáromi kerékpáros társaság március 15-én minden évben elteker Ácsteszérre, Táncsics Mihály szobrához, hogy azt megkoszorúzzák. Ők idén is tiszteletüket tették az emlékműnél.

Ácsteszérhez hasonlóan megyénk többi településén is elmaradtak a hivatalos ünnepségek. A falvak és városok vezetői, illetve a civil szervezetek képviselői, hagyományőrzők külön rótták le tiszteletüket a forradalom hősei előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában