közösség

2019.04.11. 15:30

Regionális ifjúságszakmai találkozón vettek részt tatai diákok

Az Új Nemzedék Nonprofit KFT. és A Vértes Agorája közös ifjúságszakmai rendezvényre várta a királyi régió szakembereit és a fiatalokat Tatabányán.

Kemma/Tata.hu

Álmos

Forrás: Tata.hu

Az Új Nemzedék Központ egy projekt keretében a következő időszakban minden régióban több alkalommal is szervez szakmai összejöveteleket, ahol az ifjúsági munkában dolgozó szakemberek mondhatják el javaslataikat, véleményüket és oszthatják meg tapasztalataikat, ismerhetik meg egymás jó gyakorlatait.

A királyi régióban április 9-én megrendezett második szakmai találkozón mintegy 65 résztvevő volt jelen az önkormányzati, állami és civil szektor képviseletében. számol be a Tata.hu Veszprém, Komárom-Esztergom és Fejér megyéből érkeztek települési ifjúsági referensek, ifjúságsegítők, közművelődési szakemberek, gyermekvédelemben dolgozó kollégák és ifjúsági területen tevékenykedő formális és informális szervezetek munkatársai.

A Vértes Agorájában Lőrincz Álmos énekes gitáros zenés megnyitóval várta az érkezőket. A köszöntőkben Pap Tibor (A Vértes Agorája) és Áment Balázs (Új Nemzedék) hangolta rá a vendégeket a témakörökre.

Lőrincz Álmos zenével nyitotta az eseményt (Fotó: Tata.hu)

Az előadások között a szakemberek megismerhették Tatabánya Megyei Jogú Város ifjúságot érintő intézkedéseit John Katalin alpolgármester előadásában. A székesfehérvári és a tatai diákélet jó gyakorlatainak megismerésére a fiatalok által nyílt lehetőség Kelemen Anna (Tata – diákpolgármester) és Magyaródi Anett (Székesfehérvár – diákpolgármester) előadásaiban. A tótvázsonyi közösségi média bemutatására Szendrei Szilárd (Tótvázsonyi Ifjúsági Egyesület) vállalkozott. A Vértes Agorája munkatársa Szénási Pál, A külföldi kapcsolatok jelentősége a helyi közösségek fejlesztésében című előadással világított rá az európai ifjúsági lehetőségekre.

A témához kapcsolódó workshopok lehetőséget adtak egymás jobb megismerésére, illetve további együttműködésekre. Három csoportban dolgoztak a fiatalok és szakemberek. Henczer Éva vezetésével az Önkormányzat szerepe munkacsoport szedte csokorba tapasztalatait. A műhelycsoport résztvevői körét alkotta a Tatai TAVIDÖK, a Komáromi DIVISZ és a Székesfehérvári Diákönkormányzat, továbbá az önkormányzat oldaláról Gyermely és Székesfehérvár képviselte magát.A résztvevőkkel két dimenzión keresztül tekintettünk az önkormányzatok szerepére és fontosságára: Fiatal és ifjúsági referens/ kulturális referens szemmel.

A műhelymunka során a fiatalok összeszedték, hogy egy közös célokkal rendelkező, motivált és aktív fiatalokból álló közösség hogyan tudja a terveit megvalósítani önkormányzati segítséggel.

A résztvevők a belső motiváción és felkészültségen túl a meghatározó személyek megtalálásában látták a kulcsot, a közösségi média fontosságán és olyan fórumokon való részvételen, amelyek összekötő szerepűek tudnak lenni az önkormányzat felé. Az ideális önkormányzat a résztvevők megfogalmazása szerint nyitott, aktív, közvetlen a fiatalokkal.

De mi van akkor, ha adott egy nyitott és lelkes önkormányzat, de nem találja az utat a fiatalokhoz? A résztvevőkkel összeszedtük, hogy milyen platformokon tudja elérni a fiatalokat. Az iskola egy jól bevált színtér, azonban mivel a fiatalok életében kötelező elemként jelenik meg, így nem túl trendi és hatékony. A fiatalok inkább olyan szabadidős helyszíneket javasoltak, mint például a játszótér, különböző közösségi terek, laza programokon való elérés.

A Mezei Orsolya vezette műhely azt vizsgálta, hogyan vonhatók be a fiatalok a közösségi-kulturális életbe. Az ifjúság bevonása a közösségi és kulturális életbe a területen dolgozó szakemberek egyik legnagyobb kihívása. A workshopon ezeket a témákat jártuk körbe. A beszélgető körben a Mag-ház munkatársai, gyermekvédelmi szakember, alpolgármester, diákönkormányzatot segítő pedagógus, tehetséggondozó és a tatai fiatalok is részt vettek. Azt egyöntetűen megállapíthatjuk, hogy ahhoz, hogy a fiatalokat egyáltalán bevonhassuk, kell egy hely. E nélkül csak eseti programok és rendezvények működhetnek Tatán is. Mi lenne, ha létezne egy ilyen tér? A tartalom megtöltéséről is beszéltünk. Elhangzott, hogy a személyes ajánlás és megkeresés alapján látogatnának egy ilyen térbe a fiatalok. Az is biztos, hogy a programok tekintetében a szakembereknek szükséges követni az aktuális trendeket, így érdemes a youtubon keresgélni és a vloggerek témáival foglalkozni, mert az ifjúságot ez foglalkoztatja.

A harmadik műhely Hornyák-Pálmai Éva vezetésével az Ifjúsági terület kihívásai, diákönkormányzatok eredményessége tartalmat kereste. A műhelyben résztvevők: a tatabányai Bárdos László Gimnázium diákönkormányzatának tagjai, tanulók, a TAVIDÖK (tatai városi diákönkormányzat), a bábolnai diákönkormányzat tagjai és gyermelyi fiatalok.

A műhelybeszélgetés során a bemutatkozást követően a diákönkormányzatok és ifjúsági közösségek jó gyakorlatairól és egymásnak átadható jó példákról beszélgettünk, majd körbejártuk a működés kérdéseit: milyen támogatások alapján működnek a közösségek, hogyan tartják a kapcsolatot a felnőtt segítővel, milyen fontos szerepe van a belső csapatépítésnek és erre milyen módszereket lehet alkalmazni.

Felmerültek azon kihívások is, amelyek ezen közösségek működését nehezítik mint pl., hogy a tagok nem a lakóhelyükön tanulnak, a célcsoport leterhelt. Beszélgettünk a bevonás módszereiről is, arról, hogy hogyan lehet megszólítani a fiatalokat. Arra jutottunk, hogy a személyes kapcsolatok, a közösségi oldalak azok a csatornák, amelyen keresztül a leginkább elérhetőek.

Elhangzott jó példák: Testvér települési kapcsolatok bevonása (Tata+Bábolna), Szakmák éjszakája, amelynek szervezésébe a diákönkormányzat is bekapcsolódik (Tata), IKSZ börze (Tata), Tematikus év (Bábolna), Szabaduló szoba a költészet napjával kapcsolatban (Tatabánya), Nyelvi délutánok (Gyermely), Esti foci (Gyermely), Csapatépítő (Tata), Diáknap (Tatabánya).

Cserteg István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!