botforgatás

2017.10.11. 11:57

Remekeltek a kömlődi mazsorettek

Remekül szerepeltek a kömlődi mazsorettcsoport ifjú versenyzői az I. Bakony Kupán: három második és egy harmadik hely lett a teljesítményük jutalma.

kemma.hu

Forrás: Kömlődi Mazsorett Csoport Facebook

A Kömlődi Mazsorett Csoport is részt vett a napokban megrendezett I. Nemzetközi Bakony Kupa Mazsorett és Twirling versenyen Kisbéren.

A összegyűlt gyerekek és kísérők, érdeklődők először a régi versenyeket idéző diavetítést láthattak, majd Nagy Klára és Nagy Zoltán műsorvezetők köszöntötték a versenyzőket és a megjelent vendégeket, és ismertették a verseny szabályait. A szabályismertető után bemutatták a szakmailag magasan képzett zsűritagokat, Novák Zsuzsannát, Baloghné Vass Katalint és Pátkai Balázst. Ezt követően a Himnusz elhangzása után Géringer Istvánné, a Kisbéri Wass Albert Művelődési Központ igazgatója hivatalosan is megnyitotta a rendezvényt, majd elkezdődött a verseny.

A kömlődiek a mini és a kadet korcsoportba is neveztek, előbbiben 7-9 éves, a kadet korosztályban pedig 10-13 éves kor közötti lányok indultak. A legifjabbak két második helyet, a nagyobbak pedig egy második és egy harmadik helyet értek el.

Noha a gyerekek most táncolhattak először nagy közönség előtt egy komoly, versenyszerű megmérettetésen, az ilyenkor szokásos izgatottság ellenére nem jöttek zavarba a megmérettetés nyomásától, a produkciókat szépen kivitelezve, mosolyogva adták elő.

A verseny délelőtti és délutáni részből állt. A délutáni blokk után eredményhirdetés következett, majd a színpad mögül két hatalmas tortával lepték meg a gyerekeket a szervezők, számolt be az eseményről a Kömlőd.hu.

A képek forrása: Kömlődi Mazsorett Csoport / Facebook

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában