isteni nedű

2019.09.18. 17:29

Kiválasztották Baj borait, majd meg is kóstolták

Kiválasztották a falu borát, s azt követően sokan vettek részt a kóstolgatással egybekötött szüreti felvonuláson és az esti bálon.

Palásti Péter

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Forrás: 24 Óra

Fotó: Palásti Péter

Krüpl Balázs kikiáltói szerepkörében először németül, majd magyarul invitált mindenkit a szüreti vigasságra. Sokan megtették olyanok is, akik a kezdés időpontjában még nem voltak jelen.

Ők nem hallhatták Schunder Tibor polgármestert, aki az önkormányzat, valamint az Eszterházy Szőlő- és Bortermelő Egyesület nevében köszöntötte a jelenlévőket, majd elmondta, hogy egy gazdának az időjárás mindig fontosabb, mint másoknak. Szerencsére az idén kegyesek voltak hozzájuk is az égiek, s jó termés ígérkezik, így újra remek borok készülhetnek majd.

A büszke nyertesek (Fotó: Palásti Péter / 24 Óra)

Tán még finomabbak is, mint a tavalyiak, melyek szintén kiválóak voltak. Bizonyság rá, hogy több helyben termelt nedű is szép eredményt ért el a megyei illetve országos versenyeken, s a képviselő-testület tagjai ezek közül választották ki „Baj Község Borát”. Az elismerő cím egy éven át tartó viselésére két gazda három nedűje lett jogosult.

A fehérek közül Neuberger Tamás chardonnayje, illetve a Hauzer Családi Pincészetben Hauzer-Prém Zsuzsanna által gondozott merlot rozé, valamint a Balatonbogláron termelt syrah szőlőből készült vörösbor. Képünkön a nyertesek láthatók a díj­átadás után, s azt követően sokan vettek részt a kóstolgatással egybekötött szüreti felvonuláson, majd az esti bálon is, ahol a Lohr Kapelle szolgáltatta a zenét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában