társadalmi elfogadás

2018.10.12. 16:53

Itt a tatai bizonyíték, hogy a látássérültek mire képesek

Október 10-én a Vakok Állami Intézetének Tatai Rehabilitációs Telephelyén rendezték a Fejlesztő Foglalkoztatók Találkozóját.

Kemma.hu/ Tata.hu

Forrás: tata.hu

Október kiemelt hónap az VÁI Intézet életében, hiszen minden év októberének második csütörtökén van a látás világnapja, és október 15-én a Fehér Bot Napja. Ezek köré már hagyományosan rendezvénysorozatot szerveznek Fehér Bot Hetek elnevezéssel, országszerte különböző eseményekkel. Emellett 2018-ban két évfordulót is ünnepelnek, idén 40 éves a látássérült emberek elemi rehabilitációja Magyarországon, és 10 éves a Vakok Állami Intézete fejlesztő foglalkoztatója.

A témához kapcsolódó tatai találkozóról Szabóné Berta Irén a Vakok Állami Intézetének igazgatója a tata.hu-nak elmondta:

– A fejlesztő foglalkoztatás nemcsak rendszeres elfoglaltságot ad az érintettek számára, hanem lehetőséget is biztosít az alkotásra, az értékteremtésre. A szakmai találkozó célja az információk bővítése a fejlesztő foglalkoztató intézmények számára, a társszervezetek együttműködésének elősegítése és bemutatkozási lehetősége, valamint a társadalmi szemlélet pozitív irányú előmozdítása a fogyatékossággal élők felé.

A helyszínen dr. Beró Henrietta, Tata alpolgármestere köszöntőjében kiemelte: „Az ilyen szakmai nyílt napok azért fontosak mert arra irányítják a figyelmünket, hogy nyitottak maradjunk, gyakoroljuk az el és befogadás képességét, és figyeljünk egymásra. Tata büszke arra, hogy városunkban megnyithatta kapuit egy ilyen intézmény, de ennél is fontosabb az, hogy a VÁI tatai telephelye jól működik, ezért köszönet az itt dolgozó szakembereknek. A jó gyakorlatok megosztása pedig kiemelten fontos, különösen a mai fiatal generáció számára, amely sokat tanulhat a fogyatékkal élőktől”.

A programban a szakmai előadások mellett a fejlesztő foglalkoztatók termékeiből válogathattak az érdeklődők a helyszínen.

(Borítókép: tata.hu)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!