fesztivál

2019.05.02. 14:12

Így ünnepelte a megye május 1-jét

Nem volt hiány forró virsliből és hideg sörből az idei majálisokon sem. Több helyen állítottak májusfákat is, a hagyományőrzés fontos szerephez jutott, és népszerű zenekarok tették teljessé a késő tavaszi élményt.

Kemma.hu

Deák Bill Blues Band Esztergomban

Forrás: Kemma.hu

Fotó: Feleki Marietta

Bábolnán évek óta a sportpályán tölt el tartalmas napot a város apraja-nagyja. A gyerekeket elsősorban ugrálóvárral, foci-biliárddal, vattacukorral és homokképkészítéssel várták. Czefernek Dorka zenés bemelegítése után aztán a focié volt a főszerep a műfüves pályán, ahol az U7-es és az U9-es korosztály csapatai mérkőztek meg egymással. Az eseményen a Bábolnai Tűzoltó Egyesület is bemutatkozott, emellett szülő-gyerek foci és ügyességi játékok is szerepeltek a programok között.

Dorogon is felvonulással ünnepelték a munkát.

– Jó érzéssel tölt el minket, hogy ezen a napon végigvonulhatunk a város utcáin, ugyanakkor örömteli, hogy a munka mindannyiunkat összeköt. – mondta dr. Tittmann János polgármester az Otthon téren. A köszöntő után a Mária utca átépítésével kapcsolatban megjegyezte: bár a munkálatok miatt jövőre módosított útvonalon kell majd közlekedniük, de a felújítás után közösen örülhetnek majd a fejlesztésnek.

Az esztergomi fesztiválszezon egyik leglátványosabb programja a lampionos hajós felvonulás, amelyet április 30-án kedden este tartottak. A megnyitó után egy Szenczi Zsuzsanna aerobik sportedzővel történt bemelegítés után profik és amatőrök álltak rajthoz a Nagy-Duna sétánynál felállított startkapuhoz.

A kétnapos Akkor és Most Járműkiállítással egybekötött program május 1-jén kora este koncertekkel zárult. A Rugby Club Hostelnél Oszvald Marika, majd a Kaméleon együttes koncertezett, végül Deák Bill Gyula és csapat zúzta a bluest.

Környén idén is a főzőverseny aratta a legnagyobb sikert, amelyen ezúttal húsz csapat bográcsában rotyogott finomabbnál finomabb ennivaló. A szervezők tornával, családi sportvetélkedővel is készültek, majd az idősek otthona munkatársai készítette lángosokat falhatták be a gyerekek a népszerű evőversenyen. Bemutatkozott a környei mazsorett és moderntánc-csoport is, zenélt Balaskó Csaba és zenekara, majd tábortűzzel és a KaDarka Társulat muzsikájával zárult a nap.

Tatabányán a Csónakázó-tónál a tűzoltóság, a rendőrség, a mentők és a honvédség is várta az érdeklődőket különféle bemutatókkal. A város mazsorettcsoportjai, a Bányász és a Virtus is színvonalas műsorral szórakoztatta a közönséget, de a sportolni vágyóknak sem kellett csalódniuk, hiszen ismét lehetőség volt körbefutni a tavat, értékes ajándékokért. Míg az ebeket a sörpadokról lehulló virslidarabok tették boldoggá, a gyerekek arcára a Mosolyra Hangolók interaktív koncertje varázsolt mosolyt. Délután a májusfát is felállították a Bányász Táncegyüttes közreműködésével, majd ByeAlex és a Slepp koncertezett.

Oroszlányban három májusfát is állítottak a település különböző pontjain, köztük az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár előtt is. A szabadtéri színpadon fellépett többek között a HéBé Alapfokú Művészeti Iskola, majd Zalatnay Sarolta érkezett. A napot Vincze Lilla és zenekara koncertje zárta, akik Napoleon Boulevard dalokkal szórakoztatták a közönséget.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában