A közelmúltban átvehette Észak-Komáromban a Kehila Haver-díjat, amelyet azon nem zsidó emberek kaphatnak, akik sokat tesznek a zsidó hagyományok, kultúra ápolásáért, a közösségek emlékének megőrzéséért.
– Mi irányította rá a figyelmét e témára?
– Negyvenegy évvel ezelőtt kezdtem el dolgozni a Tatai Városi Könyvtárban. Nem sokkal később kezembe került dr. Goldberger Izidor, volt tatai rabbi kiadványa. Nagyon megérintett. Kutatásaim megjelentek a Limes Tudományos Szemlében, az Új Forrásban, a Tatai Évkönyvben is. Hunyadi Imre is foglalkozott a tatai zsidóság történetével, de ő egy másik korszakot dolgozott fel, így az általunk gyűjtött anyagok jól egymásra épültek. Én a 19. századig terjedő időről írtam, ő pedig a két világháború közöttiről.
– Nem sokkal később a zsidó temető sorsa is felkeltette az érdeklődését.
– Nagy feladat volt a rendbehozatala, melyet az akkori városi vezetés karolt fel. Később, a holokauszt hetvenedik évfordulója kapcsán fogalmazódott meg bennünk, hogy összeállítjuk a tatai gyűjtőhelyről, a vasútállomásról elszállított zsidók nevét. Az áldozatok listája ma már településenként a zsidó temető ravatalozójában olvasható.
– Miként sikerült összeállítani?
– A felkutatásba mások is bekapcsolódtak. A nyitrai levéltárban kezdtük a keresgélést. Sok olyan doboz került a kezünkbe, amelyet még a negyvenes években zártak le. Megindító volt kutakodni bennük. Összesített névsort nem leltünk, az egyéb adatból tudtuk csak kikövetkeztetni a neveket. Mivel azonban csak a doboz tartalmára tudtunk támaszkodni, felkerült olyan ember neve is a listára, aki a szabadulása után a világ másik felén telepedett le. Ez a szerencsés tévedés azonban sajnos, egyedi eset.
– Mekkora lehetett a túlélők aránya?
– Amikor felszabadították az auschwitzi és buchenwaldi táborokat, a túlélők közül néhányan visszatértek szülőfalujukba. Tatára csaknem negyvenen. Amikor látták, hogy lerombolták a zsinagógát, elvették a házukat, sokan továbbmentek. Új hazát kerestek.
– Milyen érdekességekre bukkant még a kutatásai alatt?
– Korábbi kéziratokban szerepel, hogy a honfoglaló magyarokkal is jöttek zsidók a Kárpát-medencébe. Sajnos a legtöbb településen korlátozták, üldözték őket. A Tatai Zsidó Hitközség különleges volt: az Esterházy uradalommal kötött szerződés alapján éltek, tevékenykedtek. Meghatározták, hány család telepedhet le a városban, milyen tevékenységeket folytathatnak, és ha a zsidók ezt betartották, békességben élhettek. Dolgoztak, gyárakat vezettek, gyakorolták hitüket. A második világháborúig meghatározó szerepet töltöttek be a város életében, vagyonuk alapján a vezető testületbe is beválasztották őket. A világháború, a holokauszt után aztán eltűnt a zsidóság. Ez nem csak Tatára jellemző.
Tatabányai érdekességekre is kitekint
Ifj. Gyüszi László könyvtáros, helytörténész, a József Attila Megyei és Városi Könyvtár igazgató-helyettese. 1978-tól 2010-ig a tatai városi könyvtár munkatársa volt, majd tizenöt éven keresztül az igazgatója. 2011-ben a tatabányai városi könyvtár munkatársa lett, majd vezetője. 2013-tól látja el a megyei és városi könyvtár igazgató-helyettesi feladatait. Könyvtár–történelem szakot végzett a szombathelyi főiskolán, majd az ELTE BTK történelem kiegészítő szakát is elvégezte. Fő kutatási területe elsősorban a tatai helytörténet, de az utóbbi időben már kitekint a tatabányai érdekességekre is. Tevékenységének köszönhetően a megyei és városi könyvtár és a Szenes Hanna Magyar Izraeli Baráti Egyesület között jó és tartalmi együttműködés alakult ki.
A történelem és a helytörténet iránti érdeklődését a családban szerezte meg édesapja révén.
