19°
32°
19°

Jól nézze meg a tatabányai bányászkórházat, mert soha többé nem fogja így látni!

Hozzászólások

orvosi szenzáció
Lélegzetvisszafojtva figyeli a világ a sziámi ikrek szétválasztását
Időjárás / 57 perce
Felhők enyhíthetik a perzselő napsütést kedden
Erre szükség is lesz, hiszen akár 35 fok is lehet.
Gyász
,,Álmodtunk egy öregkort, csodásat és szépet, de a kegyetlen halál mindent összetépett. Csoda volt, hogy éltél, és bennünket szerettél, nekünk nem is haltál meg, csak álmodni mentél. Egy reményünk van, mi éltet és vezet, hogy egyszer majd találkozunk veled." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Vida István szeretett férj, édesapa, nagyapa életének 70. évében súlyos betegség után elhunyt. Búcsúztatása 2018. augusztus 23-án, csütörtökön 10 óra 30 perckor lesz a Síkvölgyi temető szóróparcellájánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Németh Mária volt Sipos Andrásné 87. életévében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. augusztus 22-én, szerdán 15 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. A gyászoló család
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk Szabó István hamvasztás utáni búcsúztatásán megjelentek, ravatalára a kegyelet virágait helyezték és fájdalmunkban őszinte együttérzéssel osztoztak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Haris Sándorné Petro Hermina 93 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2018. augusztus 21-én, kedden 11 órakor lesz a szőnyi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésén megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s gyászunkban együtt érző szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Pápai Péterné Vörös Éva az OTP nyugdíjasa 79 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. augusztus 21-én, kedden 10 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben (sírnál). Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, s gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Csóti Dezsőné Hájas Mária 85 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2018. augusztus 22-én, szerdán 15 órakor lesz a környei temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Váradi Gézáné Greiner Ilona (Csöpi) 83 éves korában elhunyt. Drága halottunk hamvait szűk családi körben helyeztük végső nyugalomra. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Fenes Gyuláné 81 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. augusztus 17-én, pénteken 13 órakor lesz az oroszlányi városi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk Hüttner Kálmánné Balogh Éva búcsúztatásán megjelentek és gyászunkban őszinte szívvel osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Vollein Tibor 60 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. augusztus 17-én, pénteken 16 órakor lesz a kocsi katolikus temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Ifj. Petti Vilmos életének 51. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. augusztus 17-én, pénteken 10 órakor lesz az almásfüzítői temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Juhász Miklósné Rétai Mária életének 93. éveben csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. augusztus 17-én, pénteken 13 órakor lesz a komáromi temetőben. A gyászoló család
"Nem haltam meg, csak álmodni mentem. Nem hagytam itt senkit, csak előre mentem." Emlékezünk Nyári József Bozsó halálának 5. évfordulóján. Szerető felesége és családja
"Ott pihensz, ahol már nem fáj semmi, Nyugalmadat nem zavarja senki, Életed elszállt, mint a virágillat. De emléked ragyog, mint a fényes csillag, Utat mutatsz, mert szívünkben örökké itt maradsz." Fájó szívvel emlékezünk Lippai István halálának 18. évfordulóján. Szerető családja
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Holczer István életének 58. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. augusztus 16-án, csütörtökön 15 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szabó István 87 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. augusztus 16-án, csütörtökön 12 órakor lesz Tatabányán, a felsőgallai temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Csík László (Csikó) 53 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. augusztus 16-án, csütörtökön 11 órakor lesz sírnál Tatán, a Kocsi úti új temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Tóth László Attila (Basa) életének 53. évében hosszú betegség után váratlanul elhunyt. Lelki üdvéért a gyászmisét 2018. augusztus 16-án, csütörtökön 16 órakor tartjuk a baji templomban, ezt követően 17 órakor búcsúztatjuk a temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kozma István ács 75 éves korában elhunyt. Temetése 2018. augusztus 16-án, csütörtökön 17 óra 30 perckor lesz a bokodi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kecskés Katalin életének 48. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. augusztus 15-én, szerdán 10 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben (új ravatalozó). Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára a kegyelet virágait helyezik és fájdalmunkban együtt érző szívvel osztoznak. A gyászoló család
Virágkarnevál / 9 órája
A Krones megérkezett Debrecenbe kapta a fődíjat
visszafordítható? / 9 órája
A klímaváltozás okozhatja egyes madárfajok populációjának csökkenését
a keresztény tökéletességet élte meg / 9 órája
Erdő Péter: Szent István világnézete ma is aktuális
Aretha Franklin / 10 órája
Augusztus 31-én temetik el a soul királynőjét Detroitban
szerencsés megmenekülés / 11 órája
Énekelt és jógázott a tengerbe esett brit nő
55 éves volt / 12 órája
Elaltatták a legöregebb európai állatkerti gorillát