szelíd motorosok

2019.10.16. 17:35

Felvonulásra és szelfizős túrára várják társaikat a dorogi motorosok

A motorosszezon zárásaként a Dorog környéki településeken túráznak majd, ezen kívül elhunyt társaikra emlékezve vonulnak végig három településen a kétkerekűek.

F. M.

Lehotay Katalin, az esemény szervezője.

Forrás: Kemma.hu

Fotó: Feleki Marietta

Az ősszel véget ér a motorosszezon. A dorogi motorosok ennek apropójából egy teljesítménytúrára toborozzák a közelebbi és távolabbi vidékekről érkező társaikat október 19-én szombaton, majd az immár hagyománnyá vált hatalmas felvonulással zárják a kipufogókat. A hétvégi eseményre majd' 300 motorost várnak a szervezők.

Lehotay Kata, az Off Road Lehotay motorosbolt üzletvezetője, a hétvégi motoros nap szervezője a Kemma.hu-nak elmondta:

– A régió városainak, falvainak rejtett kincseit kell megtalálnia a résztvevő motorosoknak. A körülbelül 80-90 kilométeres túrán egy kis füzetecske lesz csak a segítségük, amely tartalmazza a települések neveit és az ott megkeresendő tárgy, emlékhely vagy épület, stb. fotóját. A túra 9 órakor indul, az útvonal szabadon választott. A lényeg, hogy a végére minden helyet megtaláljanak a túra résztvevői.

Lehotay Kata hozzátette, a játék során a motorosok a település lakosságától is segítséget kérhetnek. Ezáltal javulhat a motorosok megítélése is a kistelepülések lakóinak szemében.

A túrázókat egyébként bárki nyomon követheti, ugyanis amikor egy motoros megtalál egy keresendő pontot, akkor szelfit kell készítenie magáról, a motorról és a megtalált helyről, majd feltöltenie a szervezők közösségi oldalára.

Angyali motorosok

Nem ez az első nagyszabású motoros felvonulás a környéken. Mint beszámoltunk, a Lehotay-csapat idén már ötödik alkalommal rendezte meg az esztergomi Vaszary kolos Kórház megsegítésére a Motorosok is Lehetnek Angyalok elnevezésű, jótékonysági felvonulását. Az összegyűjtött összeg évről évre egyre magasabbra rúgott, idén több mint kétmillió forintot motorozott össze az ötszáz felvonuló vasparipás.

A túra végén 11 órától ebéddel és az APPA együttes koncertjével várják az érdeklődőket a motorosbolt telephelyén. Itt is gyülekezik majd a több száz fős motorosbanda, és 13 órakor útjára indul a hagyományos felvonulás. A menet Dorogról indul, és a 10-es úton Tokodaltáróra megy, onnan visszakanyarodik Esztergom felé a 117-es, illetve a 11-es úton. Esztergomon átvonulva rákanyarodnak a Vaskapui útra. Ott a motorosok ismét visszafordulnak, és Esztergomon keresztül visszakerekeznek Dorogra a 1111-es (Dorogi) úton keresztül.

– Minden résztvevő motoros kap egy fekete és egy sárga szalagot. A feketét a kormány bal oldalára, a sárgát a jobb oldalára kell felkötni. A fekete szalaggal tisztelgünk elhunyt motoros társaink emléke előtt, a sárga szalaggal pedig a felelősségteljes, biztonságos közlekedésre szeretnénk felhívni a figyelmet.

A felvonulás útvonalán egyébként számítani kell a forgalmi lámpák módosítására, a motoros menetet pedig rendőrautó vezeti fel és kíséri útjukon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában