megelőzés

2019.10.31. 12:52

Gyérítik a kormoránokat a megyei horgászok

A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége (KEMHESZ) a Duna menti horgászvizeken megkezdte a kormoránok gyérítését, mivel a tél közeledtével a csapatostól megjelenő madarak rendkívül nagy kárt okoznak a halállomány elfogyasztásával és megsebesítésével.

Kemma.hu

Forrás: Győri Fotóklub

Fotó: Sinkó Lajos

Schmidt-Kovács Bence, a KEMHESZ szakmai igazgatója elmondta, erre az idényre 200 kormorán kilövését tervezik. A horgászoknak, illetve a velük együttműködő vadászoknak nem célja kiirtani a kormoránt, viszont kártételük miatt szükséges az állomány nagyságának szabályozása, azonban ez nem könnyű, mert a madár nagyon hamar kiismeri az ember szokásait.

A kormorán, vagy kárókatona egy régebbi korszákból fennmaradt madárfaj. Tollát nem tudja vízhatlanná tenni, úgymond testének melegével fűti magát, ehhez viszont folyamatosan ennie kell. Egy madár naponta másfél-két kiló halat elfogyaszt, de ennél sokkal többet megsebez kampós, éles csőrével.

Ha többen vannak, csapatban vadásznak. Képesek arra, hogy a halakat egy-egy öbölbe tereljék és kiegyék őket a vízből. A hosszú, hengeres testű fajokat kedveli, a süllő, a márna, a kecsege, a csuka és a harcsa a kedvence, kimondottan a kisebb, növendék állatokat zsákmányolja, csak friss húst eszik.

Naponta egy-másfél kilogramm halat fogyaszt (Fotó: Sinkó Lajos / Győri Fotóklub)

Mivel rövid távú vonuló, télen a magyarországi állomány nagyjából a duplájára növekszik. Ilyenkor az iszapba bújt, elvermelt halakat eszi, óriási pusztítást okozva. Előszeretettel fogyasztja a védett fajok közül a aelymes durbincsot, a magyar bucót, és a német bucót is. Ezeket a fajokat nem lehet pótolni, mert nincsenek tenyésztésben, hiányuk ökológiai katasztrófához vezethet.

A KEMHESZ megállapodást kötött a szomszédos horgász szövetségekkel, így közös akciókkal próbálják még hatékonyabbá tenni a gyérítést. A szervezet sok környékbeli, a halgazdálkodási vízterület mentén működő vadásztársasággal szerződést kötött a Duna halállományának védelme érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában