testületi ülés

2019.02.05. 17:30

Végre megoldódik az esztergomi hulladékszállítás

Rendkívüli testületi ülést tartottak Esztergomban, ahol határoztak a nemrégiben kialakult hulladékszállítási probléma megoldásáról.

P. Z.

Forrás: 24 Óra

Fotó: P. Z.

Az esztergomi képviselő-testület február 5-ei rendkívüli testületi ülésén hozott döntések között elsőként szerepelt, hogy felhatalmazták Bánhidy László alpolgármestert, hogy a városi hulladékszállító cég Eszköz NKft. taggyűlésén képviselje a várost, mint az ötvenegy százalékos tulajdonost és szavazzon az ott felmerülő napirendi pontok ügyében.

A döntést megelőzően a képviselő-testületi ülésen elhangzott, hogy azért fontos, hogy az alpolgármester képviselje a város érdekeit a tulajdonosi, hogy a Vertikál Zrt., mint fővállalkozó és az Eszköz Kft, mint alvállalkozó között nemrég létrejött megállapodást elfogadja a taggyűlés.

Ezzel nyugvópontra térhet a januárban sajnálatosan kialakult hulladékszállítási probléma. Szintén ezen az ülésen határoztak az Esztergom közterületein 2019-ben beültetendő virágágyásokról.

A képviselői döntést megelőzte a Közbeszerzési Bizottság tárgyalása és döntéshozatala. Ennek értelmében az egynyári virágokat a FŐKERT Fővárosi Kertészeti Nonprofit Zrt. biztosítja a munkálatok során, mégpedig a kiírt ajánlattételnél olcsóbban, a tízmillióhoz képest 9,2 millió forintért, nettó.

Rendkívüli testületi ülést tartottak Esztergomban (Fotó: P. Z. / 24 Óra)

Ugyancsak ezen a testületi ülésen döntöttek az esztergomi képviselők a Dobogókői út 1. szám alatt található ingatlannál álló Szent Flórián szobor rekonstrukciójáról. A döntés értelmében a köztéri műalkotást a legkedvezőbb ajánlatot benyújtó St.Art97 Művészeti és Szolgáltató Bt. restaurálhatja.

A felújítás nettó költsége tervezetten 3,2 millió forint lesz. Döntöttek az esztergomi Kossuth Lajos utca 38/a. földszint 6. szám alatt található huszonnyolc négyzetméteres üzlethelyiségről megvásárlásáról, melyet a város az elővásárlási jog szerint hétmillió forintért kíván megtenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában