első

2019.12.27. 07:00

Majd' ezer éves hagyományt őriz a dunaalmási lovasáldás

A középkor, valamint az újkor gyönyörű hagyományát felelevenítő eseményen vehettek részt azok, akik tiszteletüket tették csütörtökön a dunaalmási Templomdombon.

Wágner Zs.

A középkor, valamint az újkor gyönyörű hagyományát felelevenítő eseményen vehettek részt azok, akik tiszteletüket tették vasárnap a dunaalmási Templomdombon.

Forrás: 24 Óra

Fotó: Zantelitner Ingrid

Karácsony második napján ismét megrendezték a lovasáldást Dunaalmáson, azon a Templomdombon, amely a Duna menti községben különleges kegyeleti helyként ismert. A domb lábánál tábla jelzi: az 1757-ben épült barokk stílusú, római katolikus templom egyben Csokonai Vitéz Mihály költő múzsája, Lilla, sírhelye is. Visszakanyarodva, a lovak és lovasok megáldása általános szokás volt a középkorban és ez a kicsi, de nagyon összetartó település mindent megtesz annak érdekében, hogy a történelem életre keljen. Immáron huszonharmadik alkalommal.

A forgatagban feltűnt Kecskeméti József is, a helyi történelemtanár. Lapunknak elmondta, hogy a hagyomány – amely egészen Szent László király koráig és az országban elsőként Dunaalmásra nyúlik vissza – felélesztésének ötlete a helyi lovarda vezetőjét, Juhász Istvánt dicséri, akinek kezdeményezéséhez a település önkormányzata is csatlakozott. A szervezésből még kivette részét a Dunaalmási Lovarda&Szabadidőpart is, ahonnan kicsit megkésve ugyan, de útjára indították az esemény főszereplőit, a szépen megcsutakolt lovakat. Így a rendezvényre korábban érkezőknek volt idejük egy kis társalgásra, az ünnepi jókívánságok átadására. Szemlátomást többen alkalomhoz illően öltöztek, stílszerűen lovas sálban, állatmintás kabátban érkeztek a helyszínre, miközben az első lovas beügetett a helyszínre.

Alig múlt el tíz óra, Ollé Árpád polgármester lépett a mikrofonhoz. Mielőtt még a településvezető hivatalosan is megnyitotta volna a rendezvényt, egyperces néma főhajtásra kérte a jelenlévőket. Megható pillanat volt, amikor a templomdombon összegyűlt vendégsereg egyszerre tisztelgett a program ötletgazdájának emléke előtt, aki már négy éve nem lehet jelen az eseményem. A polgármester ezután felelevenítette a ló és az ember közötti évszázadokra visszanyúló szoros köteléket és kifejtette az állattartásra vonatkozó szabályok múltját, jelenét és jövőjét.

A meghitt pillanatokat a Dunaalmási Református Szeretetotthon előadása és a Vadvirág Dalkör ünnepi műsora tette még tökéletesebbé. A szeles időben kissé átfagyott vendégeket mákos süteménnyel és mézeskaláccsal, valamint citromos teával és forralt borral kínálta a Dunaalmás Barátainak Köre. Végül, Valkiné Gúthy Éva nagytiszteletű asszony osztotta meg gondolatait és elérkeztünk a rendezvény fénypontjához, a lovasáldáshoz. A patások már-már türelmetlenül, mégis szépen sorban és peckesen lépdeltek a hidegben, hogy megtegyék tiszteletkörüket Isten háza körül. Ez éppen elegendő volt arra, hogy Milus Ferenc plébános áldást tudjon mondani értük és lovasaikért is. A rendezvény ezennel véget is ért és mindenkinek boldog új esztendőt kívántak a szervezők.

A korelnök Lajos vezette fel a kört

A dunaalmási Templomdombon immár huszonharmadik alkalommal megtartott rendezvényen Ollé Árpád polgármester vezette fel Lajost, a 35 éves patás jószágot.vLajos – emberi léptékekben számolva – több mint száz évet is megélt már, igazi kuriózumnak számított a többi nyolc ló mellett. A település vezetője elmondta, ló és ember a történelem folyamán egymás mellett álltak az élet minden pillanatában.

– A ló végigkísérte őseinket vándorlásaik során, dicsőségben, vereségben, háborúban, mulatságban és munkában – mondta Ollé Árpád, aki beszédében kitért a felelősségteljes állattartásra és az állatkínzás elleni küzdelem fontosságát is hangsúlyozta. Végül, de nem utolsó sorban megköszönte Domján Viktor képviselő ajándékát is, aki aznapra élő betlehemi jászolt varázsolt a Templomdombra Pötyi, a tehén „személyében”.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában