Diákmunka

2019.07.27. 06:23

Diákok is segítik a turistákat Esztergomban

A diákok mind magyar, mind idegen nyelven segítik a hozzájuk forduló turistákat, ellátják őket a megfelelő információval, promóciós anyaggal.

W. P.

Forrás: esztergom.hu

Az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan idén is diákok segítik az Esztergomba érkező vendégek tájékozódását a nyári szezonban, egy programnak köszönhetően. A Pénzügyminisztérium ugyanis idén is meghirdette a Nyári diákmunka programot, melynek összköltsége 3,6 milliárd forint, így mintegy 30 ezer diák kaphat munkalehetőséget.

A kezdeményezés – prevenciós jelleggel – már diákkorban elő kívánja segíteni a fiatalok munkához jutását és ezzel a korai munkatapasztalat-szerzés mellett a jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja. A munka révén szerzett korai sikerélmény elősegíti a későbbi munkaszocializációs folyamatot is.

A program augusztus 31-ig tart, egy-egy hónapos turnusban. A kezdeményezésben azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a tényleges foglalkoztatásukkor (leghamarabb július 1-jén) már betöltötték a 16. élet­évüket, és legkésőbb a program befejezésekor (augusztus 31-én) pedig még nem múltak el 25 évesek.

A programhoz Esztergom önkormányzata ismételten csatlakozott. A jelentkező diákok napi hat órában turisztikai információs munkát végeznek a város területén. Tavalyhoz hasonlóan a helyi TDM-iroda munkatársaival együttműködve történik a felkészítés. Az iroda négy kiemelt információs standot is működtet, a Mindszenty téren, a Széchenyi téren, a Szent István téren és a vasútállomásnál.

Esztergom önkormányzata ezzel is szeretne hozzájárulni a városi turizmus fellendítéséhez, kihasználva egyben a kormány által biztosított diákmunka lehetőségét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában